Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - Pozsonyi Zoltán: Falak között. Egy redemptus família három generációjának társadalmi helyzete a 18. századi Túrkevén

biztosan állítható, hogy egy redemptus rangját, megbecsültségét életkora, „ módja " (vagyona), tisztsége határozta meg.

40 1745 után a legtehetősebb birtokosokból rekrutálódó redemptus-tanácsos elit tett szert a legjelentősebb tekintélyre. A haszonszerző formák és a közösségirányítás kisajátításával, a település anyagi erőforrásainak ellenőrzésével a vezető réteg és az abba nem tartozók között egy virtuális válaszfal alakult ki. A tanácsos elit egyik legfőbb feladata a társadalmi együttélést szabályozó helyi normarendszer fenntartása volt. Ennek a normatív struktúrának az alapját egyrészt a felsőbb igazgatási személyektől (nádor, jászkun főkapitány, nagykun kapitány, stb.) érkező rendeletek, a Jászkun Kerület működési kereteit jelentő törvények, másrészt a mindennapi élethelyzeteket alakító, irányító helyi jogszokások jelentették.

41 Természetesen ezt a normarendszert a társadalmi szereplők.Keviben is gyakran megpróbálták megszegni, megkerülni, manipulálni. Ezeknek a személyeknek a felkutatása, felelősségre vonása a struktúra „üzembiztonságáért" felelős vezető réteg hatáskörébe tartozott. A vétkesek társadalmi állása azonban alapvetően determinálta ballépéseik megítélését. Kissé sarkítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy a vezető rétegbe tartozók normaszegése (az esetek többségében) nem vont maga után büntetést. A vezető redemptus réteg azonban minden olyan egyéni törekvésre nemet mondott, amely a közösség szimbolikus rendjét vagy materiális háttérbázisát veszélyeztette. Ezekben az esetekben már nem számított az ötletgazda hovatartozása - gondoljunk csak Vincze Pál boltnyitási és a templomi ülésekkel kapcsolatos kérésére. Sikeresen kivitelezett malomnyitása viszont Le vi alapvetését igazolja, miszerint egyik normarendszer sem annyira strukturált, hogy kiküszöbölje a szabályok manipulálásának, kijátszásának az összes lehetőségét

42 A tévedés nagyobb kockázata nélkül állíthatjuk, hogy a fiatalabb Vincze fiú imént jelzett próbálkozásai (jelentősen) nem változtatták meg (a család) alku- és erőpozícióit a zárt körön belül, ezt a licit révén később megkaparintott kocsmabérletek bizonyítják. A fókuszpontba állított család (Kallós István személyét is beleértve) az 1720-as évektől kezdve a 18. század végéig a lokális hatalmi elit oszlopos tagjának számított Túrkeviben. Vincze Márton 1768-ban bekövetkezett halála után Pál fia 1776-os tanácsba kerüléséig formálisan nem volt képviselőjük az irányító testületben. A valóságban azonban az idősebb Vincze fiú révén a család ebben az időszakban is belelátott a szűk kör munkájába. István, aki 1760-176l-ben a bécsi nemesi testőrségben szolgált, többször tiszteletét tette a tanácsüléseken. Noha ő soha nem volt szenátor (nem is jelölték), annak ellenére tekintélyének köszönhetően a jegyzőkönyvekben a mindenkori bíró után, a szenátorok előtt tüntették fel a nevét - soha el nem hagyva hadnagyi rangját. A Vincze família tagjai tehát három generáción keresztül egy hivatali közösséget képeztek a szorosan záródó, összetételét tekintve alig változó redemptus-tanácsos réteg fiaival. A formális közelségből azonban semmi sem jelent meg magánélet szférájában: a Vinczék vérségileg nem amalgámozódtak a lokális elittel. A család és a vezető réteg között húzódó 40 Az átányi gazdák esetében is hasonló kritériumai voltak a társadalmi megbecsülésnek. Vö. KÖVÉR, 2001. 108. A Jászkun Kerületben a (nemesi) származás helyett a váltásban való részvétel esett nagy súllyal a latba, ez azonban nem volt örök érvényű. Az „értelmiségiek", a görög kereskedők, a mesteremberek rangját, elfogadottságát nem vagyonuk határozta meg. 41 SZILÁGYI, 2005. 321-336. 42 LEVI, 2000. 89-90.