Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

III. Családtörténeti tanulmányok - H. Németh István: Szabolcs megye birtokviszonyai a 16. század második felében a dikajegyzékek tükrében

(amennyiben nemes családról van szó) vajon egy-egy család milyen birtokokkal rendelkezett. Ezt - ismerve az ország nemességének nagy létszámát és a kisnemességnek itt viselt arányát - a családok késői leszármazottainak nem is mindig áll „érdekében" feltárni, hiszen - vélik sokan - erősen csökkenti egy-egy armális értékét, ha megtudjuk, hogy bizony, a nemes ősök vagyonukat tekintve alig emelkedtek ki a paraszti sorból. A családkutatáshoz azért is fontos tudni, melyik birtok kié volt, mert amennyiben nem rendelkezünk nemesi ősökkel (szomorú valóság, de ők vannak többségben), a családunk kutatása összefügg azon hely történetének a feltárásával, ahol őseink éltek és dolgoztak. Kiemelten fontos, hogy a birtokos családnak maradtak-e fenn iratai, hiszen csak így bukkanhatunk (szerencsés esetben) „ nemtelen ", ámde annál dolgosabb őseink nyomára. A 16-17. század forrásadottságait tekintve jóval bőbeszédűbb, mint a középkor, mégis számtalan olyan terület van, amit nem tudunk egyetlen forrástípus alapján megnyugtatóan feltárni. Ezek közé tartozik az ország birtokviszonyainak vizsgálata is. Acsády és Maksay Ferenc egyaránt a dikajegyzékek alapján próbálta rekonstruálni az ország területének birtokviszonyait, jóllehet azzal ők maguk is tisztában voltak, hogy e forrás alapján mindössze egy általánosan jónak tekinthető alapkutatást tudunk végezni, melyet más források bevonásával kell továbbfejleszteni. A dikajegyzékek ugyanis az alábbi hiányosságokkal rendelkeznek e témát illetően:

4 - mindössze a Habsburg uralkodók által bírt országrészre vonatkoznak, - a megadóztatott portákról tudósítanak csak, a mentességet szerzettekről nem, csupán a tényről, hogy azok mentességet élveznek, - a mentességeken túl sok esetben a dikátorok nem tudták összeírni a megadóztatni kívánt falvakat, mert annak földesura erőteljesen ellenállt, - részletes, pontos és teljes dikajegyzékek mindössze a 16. század második feléből állnak rendelkezésre, a 17. századra csak a birtokosok neve nélküli, nem mindig pontos portaszámokat ismerhetjük meg, - csak a portális adózásba bevonható portákat tartalmazzák a jegyzékek, azokon felül sem az egytelkes nemesekét (a 17. századot kivéve), sem a rendi értelemben nem jobbágyportának tekinthető haszonvételeket, valamint a rajta ülőket sem írták össze. Tény azonban, hogy hiányosságai ellenére ez az a forrástípus, amelyik a legjobban felhasználható az ország birtokviszonyainak megismerésére, hiszen ha nem mikroszinten vizsgáljuk ezt a témát, akkor elég pontosnak tekinthető. A dikajegyzékek mindezeken túl a történeti demográfia kedvelt forrásai is, hiszen ezen kívül ebből a korszakból nincs olyan összeírás jellegű dokumentum, amelyik az egész országra kiterjedően, egy adott kritérium alapján venné számba a népességet. Az adózó jobbágyporták számai után azonban nagyon nehéz számolni, mivel nem egységesen szorozható be egy-egy jobbágyporta a tájanként eltérő népességi szokások, gazdasági és társadalmi viszonyok, valamint az éppen akkor esetlegesen változó politikai és hadi helyzet miatt.

5 Ez utóbbi annál is fontosabb, mert a Maksay Ferenc feldolgozásában megismerhető dikajegyzékek többsége 1549-ből származik - a szerző azért tette ezt az évet vizsgálata súlypontjába, mert a jegyzékek ebből a korai időszakból viszonylag teljesen fennmaradtak az ország szinte összes Habsburgok uralta megyéjéből -, amikor a politikai viszonyok meglehetősen fordulatosak voltak, főként a felső-magyarországi területeken, vagyis a most vizsgálandó Szabolcs megyében is. Tanulmányunk tárgyaként nem az összes 4 Lásd még erről: BAKÁCS, 1957. 51-81.; MAKSAY, 1990. 56-57. 5 MAKSAY, 1990. 56-77.; SZABÓ, 1963. 63-113.; BAKÁCS, 1963. 115-142.; DÁVID Z., 1958. 74-94.; DÁVID Z., 2001.; DÁVID G., 1997. 141-171.