Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
III. Családtörténeti tanulmányok - Kövér György: Biográfia és családtörténet: Solymosi Eszter és caládja
öngyilkosság nyomait fel sem deríthettem... Megállapítván tehát, hogy Eszter halálának oka sem véletlen szerencsétlenség, sem öngyilkosság nem lehetett, mert erre a legkisebb nyom sem volt és semmi jel nem mutatott, sőt ellenkezőleg kizártnak látszott, kénytelen voltam az egyetlen létező nyom után indulni. Ez az egyetlen nyom: egy ötéves kisgyerek [Scharf József legkisebb fiának, Samunak április végi, május eleji tótfalusi lányok, asszonyok előtti] fecsegése, bármily megbízhatatlannak és komolytalannak látszott is, mégis egyetlen volt s azt teljesen elhanyagolni, felette egyszerűen napirendre térni nem lehetett. " 86 Bary verziója végül nem erre, hanem a május 21-én éjjel Scharf Móricból kikényszerített nagyfalusi vallomásra alapozódott. Eszerint Scharf Móric a zsinagóga ajtajának kulcslyukán keresztül leste mintegy órán keresztül a gyilkosságot. Móric személye lett a végső kapocs a Lánczy kertje melletti utolsó szemtanúság és a zsinagóga pitvarában elkövetett gyilkosság-verzió között. Eötvös ezzel szemben az öngyilkosság teóriájára, mint „ természetes megoldásra " építette fel a védelmet (és dokumentumregényének koncepcióját). Megállapításai eleve a ládányi csonkaíüzesnél felbukkant holttest és az elveszett leány testének ex post azonosításán alapultak, amit egyébként - mint ahogy a vádlott zsidók bűnösségét sem - a nyíregyházi bíróság végül nem fogadott el bizonyítottnak: „A józan felfogás szerint a Tisza vizébe fúlt. Annak közelében járt utoljára, annak vize vetette fel élettelen holttestét. Más természetes megoldás nem lehet, minthogy másra utaló nyom és tárgyi tünet nincs. De hát miként jutott a vízbe elevenen vagy halottan? Három eset lehető. Vagy véletlenül esett bele. Vagy külső erőszak lökte bele. Vagy öngyilkos szándékkal jutott bele. A véletlenre nem utal semmi nyom. Útja, mikor a boltba ment, s onnan hazament, egy darabig a Tisza közelében volt ugyan, de mégis oly távoli s oly biztos út volt, hogy arról a Tiszába be nem csúszhatott, be nem szédülhetett, s ha megtörtént volna is, a partképződés miatt könynyen kimenekülhetett volna. A véletlenre hát semmi sem utal, sőt minden időbeli, helyi és személyi körülmény kizárja azt. Külső erőszakra sem utal semmi nyom. Szegény cselédnek, fejletlen lánynak nem lehet boszszúálló, életére törő gyilkosa. Vagyoni önzés nem üldözi. Kincset, örökséget senki sem áhít tőle vagy utána. Őrült nemi szenvedély az egyszerű falusi, egészséges idegű nép közt erőszakoskodó rajongással nem ostromolhatja őt nyílt utcán, lakott házak között, fényes nappal. S aztán nyoma maradt volna ennek, zaj támadt volna belőle, s végül előbb vagy utóbb hasonló kísérlet jelei mutatkozhattak volna a faluban vagy a környéken. Bizony nincs itt más természetes megoldás, csupán az, hogy a szegény lányka lelkére egy szempillantásig iszonyú súllyal rányomakodott az élet, közel volt a Tisza csendes folyása; ember nem volt, ki szemmel kísérte volna, se közel, se távol, s abban a pillanatban keserű szívvel, jajszó nélkül, önként átengedte nehéz életét a könnyű halálnak. " 87 Maga is érezvén érvelése döntően spekulatív voltát, tovább lendítette fantáziáját. Eszerint Eszter délben mégiscsak hazatért a boltból. Ám asszonya délután újra bezavarta és ekkor tűnt el. S meg sem állt egyenesen a Tiszáig. „ Útja a Tisza közvetlen közelébe ért. A fájdalomnak egyetlen éles fellobbanása, az elszántságnak egyetlen keserű rohama kellett, egyetlen szempillantás, s a szegény lány ott volt már a néma folyam szelíden ringó fenekén. " 88 8 6 BARY, 1933. 53. Bary vizsgálati jegyzeteiben Huriné, Kohlmayer és Solymosi Zsófi tanúvallomása alapján már elég korán kizárta a szökés-verziót is: „Nem volt oka megszökésre". OSZK Kt. Fol. Hung. 1847/ 1. 432. 87 EÖTVÖS, 1968. 2. köt. 268-269. 88 Uo. 285.
