Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Kujbusné Mecsei Éva: Egy sikertörténet margójára. Adalékok Nyíregyháza örökváltságához

Ebből 6%-os kamatú 551 299 forint, 5,5%-os 75 000 és 5%-os 179 140 forint. A lakosok ekkor az óváltságba 13 358 forinttal, az újváltságba 141 151 forinttal, összesen 154 711 forinttal tartoztak. A hitelek azonban nemcsak a kölcsöntörlesztéshez kellettek, hanem forrásként is funkcionáltak, vagyis a kölcsön kapott készpénzt beruházásokra fordították, sőt haszonnal meg is forgatták, hiszen a város az 5%-os és a hosszú lejáratú hitelek adta lehetőséget kihasználva általában rövid határidőre és 6%-os kamatra maga is kölcsönzött, főleg helybeli polgároknak és közelben lakó nemeseknek. Nyíregyháza hitelképességének alapját a földesuraktól bérelt, majd a megváltakozás után városi tulajdonba és kezelésbe került és bérbe adott jövedelem, valamint a lakosok adója adta, de a megbízhatóságot erősítette az is, hogy a város elöljárósága elsődleges feladatának, becsületbeli ügynek tartotta a pontos törlesztést. A tőkék és a kamatok fizetéséhez szükséges pénz megszerzéséhez az elöljáróság földeket adott árendába, és igyekezett behajtani a kintlévőségeket. Ha ezek mind kevésnek bizonyultak, akkor pedig a „ város szavának és hitelének fenntartása " érdekében újabb kölcsönöket vettek fel. A közösség jövedelmének közel kétharmadát az ún. kisebb királyi haszonvételek, közöttük az italmérés és kocsmáitatás, a húsmérés és mészárszéktartás, a malomtartás, valamint a vámszedési és 1786 után a vásártartási jogából származó bevételek képezték. A további részt az adókra és a pusztaárendákra beszedettek, a vármegyének tett szolgáltatások térítései, valamint kisebb kölcsönök és egyéb, apró bevételek tették ki. A legjövedelmezőbb itt is, mint az országban a legtöbb helyen, a bor- és sörmérés, a sör-, illetve a szeszfőzés volt. A regale bevételeknek jóval több, mint fele a kocsmáitatásból származott. A betelepülés évében még csak egy kocsmaház volt, számuk a lakosság növekedésével egyenes arányban nőtt: a 19. sz. elején már fél tucat kocsmában árultak italokat. Az 1800-as években a közösségi gazdálkodást felügyelő választott közönség engedélyt adott a magánháznál történő italmérésre is, de kemény büntetéssel sújtotta azokat, akiket „kurta kocsma" tartásán kapott. A város külön szerződéssel igyekezett saját kezelésébe vonni a bérelt pusztákon álló csapszékeket, csárdákat is. Nyíregyháza a 18. század második felében még csak arra törekedett, hogy bevételeiből fedezni tudja a rendszeres és rendkívüli kiadásait. Egyenlege szerint készpénzkészletét néha szinte az utolsó krajcárig elköltötte. Ez a helyzet a század végétől mutatott némi változást, amikor a pusztabérletek kifizetéséhez új típusú pénzgazdálkodásra, kölcsönfelvételre kényszerültek a nyíregyházi elöljárók. Az árendafizetéshez a bevételi oldalt néha többszörösen megnövelő kölcsönt vettek fel, és ide könyvelték el a bérbe vett földeknek a lakosok által használt része után befolyt bérleti díjakat. Ezek nemcsak fedezték a szokásos kiadásokat, hanem némi felhalmozásra is lehetőséget teremtettek. A mezőváros egyenlegének másik oldalán a kiadások között a földesúrnak járó taxa és árenda, majd a megváltakozás után a hitelek és bérletek mellett jelentős összegű volt a hadiadó, a katonatartás, a vármegyei háziadó, valamint a közmunkavégzés, a megyei börtönben raboskodók ellátásában való részvállalás, illetve a forspont is. A kiadások közül legnagyobb figyelmet a földesúrral kötött szerződésekben előírt kötelezettségek érdemelnek. Nemcsak azért, mert összegük állandóan nőtt,

8 hanem azért, mert a 3-6 évenként megkötött szerződések sorra rendre kísérletet tettek a közösség autonómiájának csorbítására is. 1769-ben pl. Károlyi Antal szerette volna belefoglaltatni az újítandó szerződésbe a karácsonyi adót, sőt minden gazdától 8 A regálék bérletéért: a kocsma-, dézsma-, bolt- és mészárszékárendáért 1757-ben 2000, 1770-ben már 6600, a század végén pedig 9000 forintot fizettek a nyíregyháziak a két földesúri családnak.