Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Takács Péter: Mezővárosok Szabolcs vármegyében a 18-19. században

rendi alkotmányossággal. Ezért a jogban némi jártassággal rendelkező nótáriust kellett fogadnia minden oppidumnak. Velejárója volt a mezővárosi privilégiumnak a lakók szabad végrendelkezési joga - kivéve a földesúr tulajdonát képező telkeket és azok appertinentiáit. A mezővárosok választott testülete intézte az árvaügyeket, hitelesítette a hagyatékolási eljárásokat, végrendeleteket. A feudalizmus korában ezek a kritériumok a rendiség bizonyos rétegei esetében nemcsak megszerezni óhajtott privilégiumok, hanem teljesítésre váró kötelezettségek is. Szabolcs megyében ilyen kötelezettség jegyében keletkeztek azok a mezővárosok, melynek lakói zömmel egytelkes vagy armális nemesek voltak, akik nem tartoztak az úriszék hatósága alá, s minden apró-cseprő dolgukkal nem fordulhattak a nemesi vármegyéhez sem. Földes, Nádudvar, Balkány, Új fehértó, Hajdúsáp, Tiszalök, Tiszadob tartoztak ebbe a körbe, ahol annyi volt az armalista, a contractualista, a feles, a harmados művelő, az árendás, a pusztabérlő közösség némi túlzással és Arany Jánostól kölcsönzött hasonlattal élve -, mint égen a csillag, erdőben a fa, réten a fűszál. Az említett települések közül az 1840-es évekig egyiknek sem volt vásártartási joga. Mögöttük foglaltak helyet a vármegye településszerkezetében az alkalmi vásártartó települések. Ilyen volt az évi öt alkalommal vásárt tartó Tiszaszentmárton, a minden esztendő első napján az ungi gabonavásárlók számára vásározási lehetőséget biztosító Tornyospálca vagy az 1838-ban a Vayak által megszerzett vásártartási joggal rendelkező Vaja. Ez utóbbi települések lakói, a vásártartási lehetőség ellenére sem voltak képesek igazgatásukat, igazságszolgáltatásuk alsó szintjét függetleníteni a földesúri hatóságtól. Önszerveződésük jelentéktelen mértékű volt. A belső autonómia, az igazgatási és igazságszolgáltatási önrendelkezés ellen indított földesúri támadás virágzó szabadalmakkal rendelkező communitásokat is képes volt eljelentékteleníteni, amit Szabolcs vármegye esetében Polgár hajdúvárosi kiváltságainak megsemmisítése példázott. Anélkül, hogy megkísérelnénk a Max Weber által kifejtett gazdaság és ideológia összefüggéseit profanizálni, a protestáns etika és polgárosodás összefüggéseit abszolutizálni, érdemes lenne egyszer komoly elemzés tárgyává tenni, hogy a Szabolcs megyei mezővárosokban a protestáns egyházi igazgatás testületi autonómiái, a presbitériumok, konzisztóriumok és a mezővárosi communitások választott testületeinek működése között milyen összefüggések alakultak ki. Az egyetlen Polgár és a viszonylag jelentéktelen szerepet játszó Tiszabűd kivételével ugyanis a Szabolcs megyei mezővárosi funkciókat, szerepköröket magukhoz ragadó communitások lakóinak zöme kivétel nélkül reformált hitvallású volt, és közöttük mindenütt jelentős arányt képviseltek a 18. század végén, a 19. század elején e településekre nagy számban beköltöző zsidók. Felhasznált irodalom BÁCSKAI - NAGY, 1984 Bácskai Vera - Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp., 1984. Bácskai Vera: Magyar mezővárosok а XV. században. Bp., 1965. Bácskai Vera: Városok Magyarországon az iparosodás előtt. Bp., 2002. Balogh István: Nyíregyháza az újjátelepülés után. In: Tanulmányok Nyíregyháza újabbkori történetéből. Szerk. Hársfalvi Péter - Mann Miklós. Nyíregyháza, 1976. 14-17. BÁCSKAI, 1965. BÁCSKAI, 2002. BALOGH, 1976.