Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)
II. Várostörténeti tanulmányok - Takács Péter: Mezővárosok Szabolcs vármegyében a 18-19. században
Egy-egy település önszerveződése, jogilag biztosított rangja és szerepköre 1848-ig nagy mértékben függött a település lakóinak rendi hovatartozásától. Amennyiben jobbágyok voltak, földesúri alávetettségben éltek. A jobbágyi szolgáltatások kötelező teljesítése mellett peres ügyeik intézésében is ki voltak szolgáltatva az úriszéknek. A falubíró és hites társainak a hatásköre legfeljebb a szomszédok fülemüle-füttyös perpatvarkodásának stb... a megítéléséig terjedt. Nem terjedt ki azonban a földesúr igazságszolgáltatási hatalma az armalistákra, az egytelkes nemesekre, a hajdúkiváltságokkal élők utódaira, a manumittált, felszabadított vagy magukat megváltó jobbágyokra. Kivonhatták magukat az úriszéki bíráskodás alól - legalábbis egy szintig - az árendások, feles és harmados művelők, a szabad menetelű jobbágyközösségek, ha a földesúri szolgáltatást szabad alku szerint taksára cserélték. Szabolcs vármegyében ilyen taksás települések voltak a német jobbágyokat befogadó Balmazújváros és Rakamaz, az 1635. évi 68. törvénycikkel hajdújogot vesztett Tiszabűd, Szentmihály és részben Ujfehértó, a Károlyi famíliával „aranyos viszonyra" lépő Nyírgyulaj. Ezeknek a településeknek a communitásai 12 forint felső határig éltek bíráskodási, ezzel együtt bíró- és esküdtválasztási jogukkal. E települések communitásai a jegyzők közreműködésével mezővárosi funkciót láttak el, bár vásár- és piactartási joggal a rendiség korában nem rendelkeztek. Másik típusa az újonnan keletkezett mezővárosoknak, a közösségi privilégiummal fel nem ruházott, de meghatározó többségükben nemesek által lakott települések. Nádudvar, Földes, Hajdúsáp, Ujfehértó, Balkány, Tiszalök és Tiszadob tartoztak e kategóriába. Mivel lakóik többsége fölött úriszék nem ítélkezhetett, elvileg a megyei törvényhatóság előtt indíthatták pereiket, de a köznapi lét ezernyi ága-boga nem tűrte a rendi bíráskodás vég nélküli huzavonáját. Ezért a közigazgatás és a helyi igazságszolgáltatás terén meg kellett szervezniük magukat. Bíró helyett főbírót, nemesi hadnagyot vagy kapitányt választva, statútumot kellett alkotniuk a kívánatos belső rendről és közbiztonságról, a határhasználatról, a közföldek usuálásáról, a halászat, vadászat, valamint a korcsma-, mészárszék- és malomtartás rendjéről, a gyújtogatok, késelők, verekedők, erőszakos határfoglalók stb... büntetéséről. Ezek mellett e települések lakói az ingóságaikról, életükben szerzett zálogos ingatlanaikról és adósságaikról szabadon végrendelkeztek. Hagyatéki akaratukat írásban kellett rögzíteni. Ehhez joghoz is értő jegyzőkre, ügyvédekre volt szükség. Funkciójukat tekintve ezeknek a településeknek a communitásai mezővárosi jogkört gyakoroltak. Nem feledkezhetünk meg a hagyományos, már a középkorban privilegizált valóságos oppidumokról sem, mint Nyírbátor, 6 Kisvárda, 7 Nyírmada 8 és Nagykálló. 9 E települések a középkorig visszavezetett privilégiumaikra alapozták beligazgatási autonómiájukat, amellett privilegizált vásározó helyek is voltak. Középkori fényét - Nagykálló kivételével - a 18-19. században egyiknek sem sikerült visszaszereznie. Nyírbátor veszített jelentőségéből a legtöbbet. A Báthoriak hajdani fészke a Károlyi famíliával folyatott perében emésztődött, s a régen 6 ENTZ, 1986-1987. 2. köt. 133-152. Nyírbátor IV. Lászlótól csütörtöki hetivásár tartására kapott jogot. A 14. században már jelentős földesúri mezőváros volt. 1330-tól pallosjoga, 1332-től árumegállító joga volt. Lásd még BOROVSZKY, SZABOLCS 7 ENTZ, 1986-1987. 2. köt. 15-27. Kisvárda a 14. századtól uradalmi központ. 1337-ben emlékezet előtti időktől tartott hetivásár-jogában erősítik meg. 1456-ban olyan iskolamesteréről tesznek említést, aki Rómát is megjárta. 8 Uo. 200-204. Nyírmada a 16. század végén kapott vásárjogot. 1595-ben már oppidumként említik. 9 Uo. 99-112. Nagykáliónak 1325-ben a már korábban élvezett vásártartási jogát megerősítették, amelyről egy század múlva, mint országosan nevezetes vásárról esett szó, ahol nagy értékű áruk, főleg posztók, szövetek cseréltek gazdát.
