Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 17. (Nyíregyháza, 2006)

II. Várostörténeti tanulmányok - Szabó Attila: Nagykőrös és Kecskemét örökváltsága

mezővárosai közül egyedüliként Nagykőrösön nem külső személy vagy szerv, hanem maga a tanács jelölt „titkos voxolással" (1757-ig két, utána pedig) négy személyt főbírónak.

14 A 17. század végétől az 1800-as évek elejéig többször alkottak szabályrendeletet: 1692 és 1815 között nyolc alkalommal.

15 A korai rendeletek közül kiemelkedik az 1747. évi, ugyanis ebben a statútumban összegyűjtötték a korábbi rendelkezéseket és megújították azokat. A szabályozás magába foglalta a vasárnap és az ünnepek megtartását, a városi törvénykezés idejét és módját, a károkozás megtérítését és büntetését, az adásvétel, az öröklés és a letelepedés menetét, a káromkodók, veszekedők, verekedők megbüntetését, a tűzvédelem betartását, az utcák tisztaságának a megtartását, a cseléd-rendtartást, a kocsmatartást. Ezek közül kétségkívül a leglényegesebb pontoknak a kvázi polgári tulajdonviszonyokat reprezentáló ingatlan-adásvétel és a városba való letelepedés szabályozása számítottak. Jobbágytelkek csak eszmeileg léteztek, a lakók egy összegben fizették a telekhányad utáni cenzust a távol élő földesuraknak.

16 A 17. században a Kátay család volt a legtöbb jobbágytelekkel bíró földesúr Nagykőrösön. A família birtokai 1663-ban szálltak Keglevich Miklósra. Az 1790-ben készített felmérés szerint a városban lévő 384 jobbágytelek fele (192) volt a Keglevich család tulajdonában. 1/8-1/8 rész birtokosai a Forgách, a Sztáray és a Mokcsay családok voltak. A maradék 1/8 birtokhányadon még 15 család osztozott. A Rákóczi-szabadságharc bukása után is távol élő földesurak továbbra sem vették ténylegesen használatba a földjeiket, azok továbbra is a város használatában maradtak. Ugyanakkor az itteni Rákóczi- és Forgách-javak veszélybe kerültek, mivel őket az udvar jószágvesztésre ítélte. Konfiskálásuk esetén Nagykőrös eleshetett volna azok használatától. Azonban a mezőváros szerencséjére ez nem következett be, mert a Rákóczi-birtok a császárhoz hű rokon, Aspremont családhoz került. A Forgách-birtokrész megtartásához a város nyújtott anyagi segítséget a családnak. Az első komoly probléma 1758-ban keletkezett, amikor a legnagyobb birtokos, Keglevich Gábor Nagykőrösön birtokkihasítási pert kezdeményezett, mivel a környékbeli birtokainak központját óhajtotta kiépíteni. A mezőváros segítséget ekkor elsősorban a többi földesúri családtól kapott, akiknek nem állt érdekében a jobbágytelkek pontos kimérése, így érdekközösségbe kerültek a mezőváros lakosságával a legnagyobb földesúri családdal szemben. Bár 1760-ban Nagykőrös felmérése megtörtént, de a város továbbra is birtokolhatta a földesúri jószágokat, értük évente cenzust fizetve. Néhány év múlva azonban újabb nehézséget kellett Nagykőrösnek áthidalnia, ugyanis az 1767-ben elrendelt úrbérrendezés ismét lehetőséget adott a földesuraknak érdekeik érvényesítésére, vagyis birtokaik pontos megállapítására. A Sztáray család 1769-ben, a Keglevich família pedig 1773-ban indított jogarányosítási pert Kőrös ellen. A per során tisztázták az eszmei birtoklási viszonyokat, de a korabeli joggyakorlat lehetőséget adott a városnak a birtokper több évtizedes elhúzására. A 19. század első évei Kőrös számára újabb kritikus szakaszt jelentettek, amikor Pest vármegye elismerte a Keglevich család jogosultságát és 1804-ben elrendelte földbirtokuk kihasítását, majd 1807-ben megszüntette a mezőváros magisztrátusának házhely- és földosztó gyakorlatát. Mindezek dacára mégis a város került ki győztesen, mert jóllehet megállapították a földbirtokok eszmei nagyságát, de azok vitathatóságát a fellebbviteli fórumokon akceptálták. 1817-ben kénytelen volt a megye felfüggeszteni a birtokkihasítást, meghagyva Nagykőröst eredeti, kiváltságos státusában. A jogarány osítási per sikertelensége arra késztette a földesurakat, hogy örökös megváltás útján hasznosítsák itteni javaikat. Először a Sztáray família adta el 52 jobbágytelkét a 14 SZABÓ, 2004. 97. 15 GALGÓCZY, 1896. 149-152. 16 NÓVÁK, 1994. 261-311.