Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

N. Fodor János: A XIII–XIV. század társadalmi és politikai változásai Szabolcs vármegyében

I. Dorog I. Péter Lőrinc I. Miklós 1266-96 1271-1304 1275-1304 A Gutkeled nembeli Dobi és Diószegi család leszármazása^ A Borsák csillaga azonban hamarosan leáldozott. A debreceni csata után 1318 elején a királyi haderő bevette a Borsák székhelyét, Adorjánt. Kopasz ná­dornak sikerült elmenekülnie Sólyomkő várába. A királyi sereg azonban ide is követte az oligarchát. I. Károly által hét évvel a történtek után kiadott oklevél így meséli el az eseményeket: Kopasz nádor „színünk elől kétségbeesetten menekülve kényszerű­ségből Sólyomkő várába húzódott, mi híveinkkel a mondott várat körülzárattuk és megostromoltattuk, elfoglalására szemből kétfelől erődítéseket (ostrom­tornyokat) emeltünk, az erődítések egyikébe Joachim mestert, a másikába pedig Apaj fia Istvánt rendeltük a vár ostromára és az élelmiszerek várba szállításá­nak megakadályozására. Végül Majos fia Majos, az előbb írtnak hűtlenségben és bűnben társa, a mondott Kopasznak segítséget nyújtani és az említett vár ost­romlóit eltávolítani akarván, említett erődítéseinket fegyveresek bőséges soka­ságával körülfogta és megtámadta. Ekkor a mondott Apaj fia István erődítését elfoglalták, és a fogoly Istvánt szolgaként megkötözve elhurcolták. Az említett Joachim mester pedig az őrizetére bízott erődítést oly hősiesen védte és őrizte ­jóllehet számos rokonának és szerviensének halála, valamint saját és övéi vé­rének hullatása árán - hogy az ellenségeink nem tudták elfoglalni. " I5 Az ost­romlottakat hamarosan a kiéhezés veszélye fenyegette. Végül megadták magu­kat, Kopasz nádort a király hamarosan kivégeztette. 16 Apaj fia István mester elnyerte jutalmát, Mikes horvát-szlavón bán helyetteseként tevékenykedett az 1320-as években. Diószegi Joachim pedig Nekcsei Demeter familiárisaként a kunok bírája volt 1334-ben, ugyanakkor testvére, Péter pedig a bihari alispán teendőit látta el. 17 14 Forrás: Karácsonyi, 1995. 496. 15 Anjou-kori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricis Andagavensis. I—VII. Szerk. Nagy Imre és Nagy Gyula. Bp., 1878-1920. II. 217-18.; Az oklevél részletének fordítását lásd Árpád- és Anjou-kori, 1960. 160-162. 16 Vö. Engel Pál: Beilleszkedés Európába 1440-ig. In: Magyarok Európában I. Szerk. Glatz Fe­renc. Bp., é.n. 268. 17 Engel, 1996.11.61.

Next

/
Oldalképek
Tartalom