Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Szászi Ferenc: Szabolcs-Szatmár megye népességének belső vándorlása (1949–1960)

iparban és az építőiparban kapott munkát 202 kereső (60 %), Sopronban pedig 361 (60,1 %). Hajdú-Bihar megye ugyanúgy, mint Szabolcs-Szatmár, Eszak-Alföld mezőgazdasági körzetéhez tartozott, közigazgatási területére azonban -Debrecen nélkül is - 2 859 szabolcsi ember telepedett le. (Debrecennel együtt 6 654). Ebbe a megyébe nem az ipar fejlettsége, hanem a terület közelsége, szomszédsága magyarázza az említett nagy létszámot, hisz 2028-an (70,9 %) a megye községeiben találtak lakóhelyet és megélhetést. Hajdú megye kisvárosaiban a betelepülő keresők közül csupán néhányan tudtak az iparban elhelyezkedni. Hajdúböszörményben az iparban, építőiparban 4-en, Hajdúnánáson 12-en és Hajdúszoboszlón 26-an. Az Észak-Magyarországhoz tartozó Heves megye sem tartozott az ország ipari körzeteihez. Ezt mutatja, hogy viszonylagos közelsége ellenére SzabolcsSzatmár megyéből az ide érkező 1384 emberből 781-en (56%) községekben telepedtek le. A kereső lakosságnak nagyobb hányada dolgozott az iparban és az építőiparban, mint Hajdú-Biharban, de a keresők 36 %-os foglalkoztatási aránya az egyéb ágazatokban ebben a megyében is jelzi az ipar felszívó hatásának szűkösségét. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban összesen 121-en tudtak munkát találni az említett ágazatokban. A Dunántúlon fekvő Komárom megye lakosságát a Szabolcs-Szatmárból elvándorló 2 291 lélek gyarapította. Az ide érkezőket a fejlődő iparban keletkezett munkahelyek vonzották. A munkahelyet találó kereső bevándorlók 57 %-a iparban és építőiparban helyezkedett el. Jelentős volt ugyan a községekben letelepülő 929 (40,5 %) fős népesség, de ebből csupán 324-en (19,4 %) helyezkedtek el a mezőgazdaságban. Ezek az adatok valószínűleg arra utalnak, hogy a Komárom megyébe betelepült szabolcsiaknak egy jelentős hányada a városokhoz közel fekvő falvakban tudott a fizetéséből a városi lakáshoz viszonyítva olcsóbb otthont biztosítani. Valószínű, a történelmi városban, Komáromban és Tatán a munkában történő elhelyezkedés nehézségei mellett a lakások drágasága is akadálya lehetett a letelepedésnek, hisz a két városban összesen 156-an laktak 1960-ban az 1949 előtt Szabolcsban született és 1949-ben ott összeírt, de gazdasági kényszerből elvándorolt 2291 fős népességből. A táblázatban jelzett nagy számú, Szabolcs-Szatmárból elvándorló népesség és kereső lakosság - már a vizsgált időszakban is gyorsan fejlődő - két bányavárosban, Oroszlányban (467) és Tatabányán (537 fő) szénbányászként tudott lakáshoz jutni. Az Észak-Magyarországhoz tartozó Nógrád megyében is a szénbányászat adott a szabolcsi mezőgazdaságban feleslegessé vált dolgozók egy részének munkát. A táblázatban kimutatott keresőknek 37,3 %-a csak egyedül Salgótarjánban dolgozott 1960-ban. A letelepülők lakásgondjait ebben a megyében is jelzi, hogy a munkát keresők 64 %-a Nógrád megye községeiben talált otthonra. A Közép-Magyarországon elterülő Pest megye - Budapest, Borsod-AbaújZemplén és Hajdú-Bihar után - a legtöbb Szabolcs-Szatmár megyéből származó