Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Katona Csaba: Szabolcs vármegyéből származó debreceni polgárok 1733–1867 között

sen visszaesett jelentőségében. Takács Pétert idézve: „Inkább már csak nevében mezőváros, mint funkcióját, szerepkörét tekintve."

33 Nyírbátor földrajzi helyzete a közlekedés tekintetében is kedvezőtlen volt (ami különösen szembeszökővé vált később, a 19. század második felében, amikor a vasút is megkezdte térhódítását). Megítélésünk szerint Bátor esetében azzal a jelenséggel kell számolnunk, hogy a stagnáló település iparosságának nagyobb mértékű távozása mögött e visszaesés húzódik meg. Azért települtek Debrecenbe - és nyilván más városokba is - mert a bátori és környéki piac már nem kecsegtetett olyan kereslettel, ami el tudta volna tartani a korábban erős bátori ipart. E ponton érdemes röviden visszakanyarodni Nagykállóhoz. Ami ugyanis Nyírbátorra igaz, az Kallóra is: közlekedési-földrajzi viszonyai kedvezőtlenek voltak, a 18. században fejlődése megtorpant, ami különösen szembeszökő volt az 1753-ban újjátelepített megyei vetélytárs, Nyíregyháza rohamos léptékű növekedése tekintetében. Bátorral ellentétben Kálióról még 1857-ben is települt át iparos - Dobó Bálint kovács - Debrecenbe és szerzett ott polgárjogot, vagyis Kalló esetében a cívisváros elszívó hatása a vizsgált korszak egésze során érvényesült. A Kallóról Debrecenbe átköltözők mozgása mögött ezért hasonló okokat is gyanítunk, mint Bátor esetében. Ezt látszik igazolni az is, hogy Kallóról is jószerivel csak iparosok húzódtak át Debrecenbe: szabó, csizmadia, gombkötő, lakatos, kerekes, bádogos, szűcs stb. - az érem másik oldala viszont nyilván az, hogy Debrecennek szüksége volt ezekre az iparosokra. Végezetül egy utolsó adalék arra nézve, hogy a bátori és kallói ipar mennyire visszaesett Szabolcson belül a 19. század első felére: Nyíregyházán 1828-ban több iparos dolgozott, mint a megye többi mezővárosában együttvéve, beleértve Bátort és Kallót is.

34 Összefoglalóan tehát azt állapíthatjuk meg, hogy Szabolcsban a vizsgált korszak egésze során elsősorban az 1876-ban már Hajdú vármegyéhez csatolt, addig dél-szabolcsi helységekben (amelyek már egyébként is hosszabb ideje Debrecen vonzáskörzetébe tartoztak), illetve a megyének a 16-17. században még jelentős, de a 18. századtól folyamatosan visszafejlődő két településén, Nyírbátorban és a megyeszékhely Nagykállón érvényesült leginkább a cívisváros erőteljes migrációs sodrása. Ennek az időbeli kitolódására mutat rá az is, hogy abból az összesen csupán hat személyből, aki 1848 után kapott polgárjogot Debrecenben Szabolcs vármegye területéről, négyen e településekről származtak. Hűse István gulyás (1854) Balmazújvárosból, Dobó Bálint kovács (1857) Kallóból, Horváth Tamás fm. (1863) Egyekről, míg Rácz Lajos fin. (1865) Földesről tette át székhelyét Debrecenbe, és csak Juhász Lajos fm. (1854) érkezett Komoróról, valamint Szatmári Pál asztalos (1858) Dadáról. Takács, 1991. 62. SZSZBML, IV. A. 7/a. Szabolcs vármegye adószedőjének iratai, 1701-1849. 1828. évi összeírás.