Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 16. (Nyíregyháza, 2003)

Megye – város - Kiss András: A boszorkányság Szatmár vármegyei forrásairól

A megjelent és megjelenő kötetek anyagával kiszélesedett forrásbázis még több lehetőséget kínál az összehasonlító vizsgálatoknak, de lehetővé teszi eddig nem eléggé feltárt kérdéseknek a tisztázását, illetve új lehetőségeket tár fel a kutatás számára. Például a különböző perek összehasonlításával tisztázni lehetne a vizsgálati eljárás - pontosabban a vallatási módszerek - szerepét a vádlottak és a tanúk vallomásának kialakulásában/kialakításában. Arról van szó, hogy a rendi korszak magyar jogrendszerének összetettsége különbözőképpen befolyásolhatta a peres eljárást, a vallomási eredményeket. Itt elsősorban az 1658-ban megalkotott Praxis criminalis hatásáról van szó, amit már a kutatás felvetett.

18 Ugyanis az említett birodalmi büntetőeljárási törvénykönyvet csak a királyi Magyarország területén alkalmazták, Erdélyben nem, tehát aprólékos vallatórendszere itt nem érvényesült. Viszont éppen a Szatmár vármegyei anyaggal merül fel alkalmazási tisztázása, az, hogy az erdélyi fejedelem fennhatósága alá tartozó Részek (Partium) vármegyéjében hogyan és mikortól alkalmazták a Praxis criminalisban előírt eljárásokat. A pontos választ erre a következő kutatásoknak kell megadniuk, de úgy tűnik, 1745-ben, Rekettye Pila és Varga Anna perében a vallatások már a Praxis criminalis szerint folytak.

19 Ugyancsak a további kutatásoknak kell tisztázniuk, hogy a kínzást (tortúrát) egy-egy esetben miért rendelték el. A vallomások kicsikarására, különböző boszorkányi ismérvek megállapítására (például a Praxis criminalis ismérveinek megfelelően), vagy egyszerűen - ahogy ez az erdélyi perekben gyakori -, más boszorkányok feladására, az ezekkel való szövetkezés bevallására. A kutatási terület kiterjesztése új aspektusokat is kínál. Az eddig megjelent források zömét a tanúvallomások tették ki. Az erdélyi boszorkányságra vonatkozó szövegek viszont többnyire a törvénykezési jegyzőkönyvekből származnak, amelyekben nem csupán a tanúvallomásokat rögzítették, hanem a perfolyamot is. Ez feltünteti mind a vádló úgynevezett feleletét - gyakran valamilyen formulariumra utaló szövegkeretben-, mind a védőét. Ilyen esetekben a vád előadását illetően követhetjük azt, hogy milyen szokásjog vagy jogszabály alapján kéri a vád képviselője a vádlott elítélését, ami pedig a védelmet illeti, itt a boszorkányság megítélésének, a gondolkodásmódnak az idők folyamán bekövetkezett változásait vizsgálhatjuk.

20 A Szatmár vármegyei boszorkányság forrásai az említett sorozat két egymást követő kötetében látnak napvilágot. A vármegyei bíróságok előtt tárgyalt ügyek a III-ba kerültek, Nagybánya város egész kötetnyi anyaga a IV-ben jelenik meg Balogh Béla gyűjtéseként és szerkesztésében. Iklódy András: A magyarországi boszorkányüldözés alakulása. Ethnografia, 1982. XLIII. 292298.; Kiss András: Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák. Bukarest-Kolozsvár, 1998. 17, 21.; Klaniczay, 1999. 359. Szirmay, 1809. 81-82. Vö. Kiss András: A védelem szemléletváltozásának jelei a 18. századi aranyosszéki boszorkányperekben. Limes - Tudományos Szemle, 2000/1. 17-25.