Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Sipos József: Nagyatádi Szabó István és a második Bethlen kormány megalakítása

elhangzottakról azonban nincs információnk. Utána Haller Istvánt a KNEP másik veze­tőjét, majd Bottlik Józsefet, a Kisgazdapárt és a nemzetgyűlés egyik alelnökét, aztán Gillányi Imre bárót, a parlamenten kívüli Nemzeti Középpárt egyik vezetőjét, Mayer Já­nos földművelésügyi államtitkárt, Simonyi-Semadam Sándor dr. volt miniszterelnököt, Hegyeshalmy Lajos kereskedelmi minisztert és Klébelsberg Kunó grófot, a disszidens képviselők vezérét fogadta. A kihallgatás után Bottlik - aki a Kisgazdapárt Nagyatádi által vezetett liberális ag­rár demokrata szárnyhoz tartozott -, azt nyilatkozta, hogy az egységes pártot „feltétle­nül sikerülni fog létrehozni és hiszem, hogy a kisgazdapárt a maga egészében támogat­ni fogja az erre irányuló törekvéseket. " % A Nagyatádival és Mayerral folytatott esti bizalmas értekezlet után azonban a pa­rasztpolitikus hívei már azt állították, hogy a kibontakozást csak úgy tudják elképzelni, ha az egységes párt „ bázisa a kisgazdapárt lesz. " Ennek érdekében a párt nevét és prog­ramját is hajlandóak k i b ő v í t e n i, de a párt vidéki szervezeteit nem hajlandóak fel­oszlatni. A Kisgazdapárt Gömbös-csoportjában uralkodó politikai hangulatot jól mutatja Zsi­linszky Endre: Egységes párt felé című Szózatban megjelent vezércikke. Ebben a kar­lista propaganda veszélyeire hivatkozva és Bethlent, illetve tervét dicsérve kijelentette: „ erős kézre van az országnak szüksége, erősebbre az eddiginél,... nem a liberalizmus er­kölcsi szabadosságára, ... hanem spártai szellemre és módszerekre, " hogy törvényes úton oldják meg a „faj-és nemzetvédelmet. " 9 Az addigi tárgyalások eredményeit Horthy és Bethlen 18-án egyeztették. Ezután a Horthy fogadta Láng Boldizsár ezredest, a kormányzó katonai kabinetirodájának főnö­két, Bernolák Nándor népjóléti minisztert, Perényi Zsigmond bárót, a parlamenten kívü­li Nemzeti Középpárt vezetőjét, aki Bethlen barátja volt, Lukovich Aladárt a nemzet­gyűlés háznagyát, Schandl Károly, Túri Béla és Sokorópátkai Szabó István kisgazda­párti képviselőket. Ez utóbbiak az újkonzervatív-agráriusokhoz tartoztak, akik már ko­rábban is támogatták Bethlen egységes pártalakítási terveit. A kihallgatás után Sokoró­pátkai most is azt nyilatkozta: „meg lehet alakítani az egységes pártot anélkül, hogy akármelyik pártbeli politikus is feladná elveit. " Szerinte a kisgazdáknak az egységes párton belül is lehet a parasztság törekvéseit képviselni. November 20-án, a kormányzó - többek között - kihallgatáson fogadta az előző es­te balatonfüredi szívkórházból felutazott Rubinek Gyulát és testvérét Rubinek Istvánt. Ők a Kisgazdapárt újkonzervatív-agrárius szárnya vezetői voltak. Rubinek Gyula kifej­tette nézeteit az egységes pártról. A kihallgatás után így nyilatkozott: „Bethlen törekvé­seit a legnagyobb rokonszenvvel kísérem. Az egységes párt megvalósításának ideje most elérkezett és remélem, hogy Bethlen fáradozásait siker fogja koronázni. A helyzet kulcsa a miniszterelnök kezében van, és nem hiszem, hogy a kibontakozás személyi kérdéseken fog megakadni. " Szerinte a királykérdés kiküszöbölésével eltávolították a „megegyezés legfőbb " akadályát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom