Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)
Változás és folytonosság - Sipos József: Nagyatádi Szabó István és a második Bethlen kormány megalakítása
Elismerte, hogy csoportjában azért is van Bethlen elleni hangulat, mert a földművelésügyi miniszterség kérdésében nem tárta fel a helyzetet nyomban a kormányválság elején. Arra a kérdésre pedig, hogy a párt egy része ellenzékbe szeretne menni, sokat sejtetően ezt mondta: „Az sem volna a legrosszabb, próbáltam én már azt is. " 3S Nagyatádi - meglehetősen őszinte - nyilatkozatával azt üzente Bethlennek és a nyilvánosságnak, hogy koalíciós alapon, a párt számarányának megfelelően a kormányválság megoldható, de a miniszterelnök által szorgalmazott új párt létrehozását ő és hívei továbbra is ellenzik. Bethlen és Nagyatádi küzdelme December 1-én, Bethlen azonban még nem adta fel tervét. 10 órakor újból fogadta Horthy. Bejelentette: koalíciós alapon nem hajlandó kormányt alakítani, mert a nemzetgyűlés és a kormány eddig a koalíciós rendszer miatt nem tudtak oly eredményeket felmutatni, mint szükséges lett volna. A kormányzó - a királypuccskor és a detronizációs törvénynél tanúsított magatartása miatt - ragaszkodott Bethlenhez. Előterjesztésére délután előbb Huszárt és Ernstet, aztán Kebelsberget majd 6 órakor Nagyatádit és Tomcsányit fogadta együttes kihallgatáson. Közben délben Bethlen tárgyalt Meskóval és Wéber Jánossal. Az előbbit, valószínűleg megpróbálta Nagyatádiról leválasztani, mert azzal kecsegtette, hogy a régi kisgazdapárt tagjai kellően lesznek kabinetjében képviselve és a párt a belügyminiszteri tárca betöltésénél is szerephez jut. 36 Talán éppen ezért Nagyatádi a kormányzó előtt olyan kijelentéseket tett, amelyekből Horthy arról győződhetett meg, hogy a parasztpolitikus már a legélesebben szemben áll Bethlennel, és minden igyekezetével megpróbálta annak vállalkozását meghiúsítani. Ekkor már Nagyatádinak az volt az álláspontja, hogy addig, amíg Bethlen a megbízatását vissza nem adja, a „válság megoldására nem tehet előterjesztést. " Ezt nemcsak ő, de a pártjának többsége is hangoztatta, arra hivatkozva, hogy Bethlen, ha a parlamentarizmus szabályaihoz ragaszkodott volna, akkor a párt november 29-i határozata után vissza kellett volna adnia a megbízatását. Nagyatádi hívei is úgy látták, Bethlen új koncepciójának lényege, hogy Nagyatádit és csoportját „félre akarja állítani és nemcsak Nagyatádi nélkül, de Nagyatádi ellen akarja megalakítani az új kormányt. " Ezért a parasztpolitikus este híveivel bizalmas megbeszélésre vonult vissza, ahol behatóan megvitatták a helyzetet. Itt az a felfogás alakult ki, hogy Bethlen kihívását elfogadják és amennyiben valóban „nyíltan szembe akar szállani Nagyatádival, fölveszik a harcot. " 37 Nagyatádi kijelentette: „mindenért Bethlent teszi felelőssé. " Ismét elmondta, hogy két éve állandóan azzal tartották sakkban, ha a mindenkori kormányoktól megvonja a támogatást, a helyzet nyomban felborul. Ezért több alkalommal szembekerült legszűkebb barátaival is. Világ, 1921. XII. 1. 2. Új Barázda, 1921. XII. 2. 1. Világ, 1921. XII. 2. 2.