Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Péter: A szántóvető foglalkozás és a vele kapcsolatos állattartás feltételrendszere Aranyosszéken az 1820-as években

osztottak a földesurak. A nagyon jó minőségű, de kevés szénát termő rétek és elégtelen kiterjedésű legelők miatt a faluból gyakorta kellett a szék erdeire hajtani a marhákat legelni, a teleléshez szükséges szénát pedig vagy részért kaszálni Tordán, vagy pénzért venni a környező falvakból. Annak ellenére, hogy „sok lévén a jószágos nemesség" Kéréseden, a legeltetésre, a szénatermő rétekre a zsellérek sem panaszkodtak. „Egészségesfüvet termő", rétkaszálás előtt is elegendő legelőjük van - állították. A rétjeik négyötöd része „igen jó fekvésű..., marhák hízlalására a legjobb füvet termő... oldalas helyeken fekvő, minden víz okozhatta kártól" mentes. Azoknak csupán egyötödét vélelmezték középszerűnek, de ezekre sem panaszkodtak. A sarjúról nem tettek említést. Valószínűleg azért, mert nem szorultak rá, lévén az első kaszálásból elegendő szénájuk. Az aranyosszéki viszonylatban közepes méretű falu 3700 hold feletti határának több mint a harmadát kaszálhatták. Jutott tehát széna nemcsak a szarvasmarhák, lovak, juhok tel éltetésére, de eladásra is. Kaszálhattak a zsellérek pénzért vagy részért is a „jószágos nemesek" rétjein. Jónak és minden időben alkalmasnak vélelmezték itató helyeiket is. Bent a faluban, és künn a határban is bármikor találtak itatásra alkalmas forrásokat, patakokat, kutakat. Kövenden csak zsellérek szolgáltak, akik a falu szűk és sovány füvet termő legelőire ugyan kihajthatták marháikat, de gyakorta kényszerültek jószágaikat a szomszéd falvak határainak legelőire pénzért elszerződtetni. Lévén a faluban sok gazdálkodó nemes és székely, a zselléreknek sem szántóföldet, sem rétet nem mértek. Szénát a nemesek és székelyek is más települések határairól szereztek. Nem voltak szerencsésebbek a lakosok a marhák itatását illetően sem. „Itató helyeink nem igen vágynak - mondották -, és sokszor szorulunk arra, hogy tokot dugunk, s úgy itatjuk marháinkat". A mostoha körülmények ellenére, elég sok szarvasmarhát, lovat és juhot tartottak a kövendiek, bérelvén számukra legelőt és vásárolván szénát más falvak határán. Tágas határa volt Mészkőnek, s benne legelő és rét bőven. A jobbágyok, zsellérek együtt legeltettek a birtokosokkal, s azok engedelméből „az határ némely míveletlen részeiben és az erdőkben is" marháikat „jó renddel" legeltethették. Az említett „jó rendet" azonban a jobbágyok és zsellérek megsértették. Történt ugyanis, hogy a birtokosok - szénanyerés okán - megtilalmazták az ugart. A jobbágyok és zsellérek megsértvén a tilalmat, ahogy maguk is vallották: „határunknak rendezetlen forgatása által az ugaron való legeléstöl marháinkot önnön magunk hibánk által... fosztottuk meg". A faluvallatáskor éppen a határrendezésről egyezkednek földesurak és szolgálónépek, s ez utóbbiak reményüket fejezték ki, miszerint „most magunk és a birtokos urak között megegyeztünk határunknak jobb móddal lehető elrendezése aránt, reméljük, hogy legelőnk dolga végre helyrejön, és minthogy a birtokos urak is attól nem idegenek, hogyha az határ rendbehozattatik, akkor a legelő dolga is eligazítódik". Szükségük volt erre az egyezkedésre a mészkői jobbágyoknak, zselléreknek azért is, mert „a sylvestris ordó értelme szerént... az erdőbeli legeltetéstől" is eltiltattak,

22 lévén - különösen a zsellérek között nagy divatban a kecsketartás. A határban található jó és közeli itatóhelyek mellett Kádár Zsombor: A Székelyföld erdészettörténete (Rövid áttekintés az 1400-as évektől 1948ig) Erdészettörténeti Közlemények XIV. Bp., 1994.; — Oroszi Sándor: Emlékezés a székely közösségek erdőire. Erdészettörténeti Közlemények XVII. Bp., 1995.