Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)
Változás és folytonosság - Takács Péter: A szántóvető foglalkozás és a vele kapcsolatos állattartás feltételrendszere Aranyosszéken az 1820-as években
mértek földet, néha többet, néha kevesebbet. Több helyen szót ejtettek a lakosok feles földekről, részes aratásról, felesben kaszált rétekről. Mindezen jelenségek óva intik a történészt az egy-egy család, háztartás vagy gazda által használt földek konkrét számsorokhoz kötésétől, mert könnyen tévedhet olyan zsákutcába, ahol az esetlegesen felbukkanó számoknak semmi közük a tényleges valósághoz. Ugyanígy homályban maradt az elvetett mag hozama is. 14 A legkülönbözőbb minőségű földek más-más termékenységűek voltak. Erdély különböző régióiban a másfélszerestől a négy-ötszörös terméshozamig kalkulálhatunk őszi és tavaszi gabonából, s ennek többszörösével a kukoricából. Arról, hogy különösebben nagy gond sem a vetett terület nagyságával, sem a terméshozammal nem lehetett, két említésre méltó mozzanat győzhet meg bennünket. Egyrészt a lakosság vásározási szokásairól tudakozódó kérdés kapcsán Aranyosszék majdnem mindentelepülésén emlegették a szolgálónépek, hogy Tordán és Nagyenyeden haszonnal értékesíthetik termékfölöslegüket, ugyanakkor mindössze az alsó járás két községében tettek említést arról, hogy az 1813-1818-as éhínség idején földesuraik segítségére és könyörületességére szorultak." Az aranyosszéki falvak lakóinak elsődlegesen önellátásra termelt őszi és tavaszi gabonaféle termeivényei mellett meg kell még említenünk a kendert mint háziipari rostnövényt. Erről direktben sehol sem tettek említést, de Mohács és Hidas kivételével mindenütt említették a kenderáztatókat. Ennek hiányára csak Kövenden panaszkodtak. Rendre szóltak arról is a megvallatottak, hogy feleségeik évenként két-három font kendert fonnak, némelyek néhány sing vásznat is szőnek földesuraiknak jobbágyi vagy zselléri szolgálatban. A kenderre, ha Aranyoszéken nem is annyira ruházkodás okán, az önellátó paraszti háztartásokban nagy szükség volt. Ponyvákat, búzás-, gabonás- és lisztes zsákokat szőttek a fonalából, de kenderből készültek az állattartásban és a fogatoláskor, a kalászosok és a széna behordásakor nélkülözhetetlen kötelek is. Az állattartás A történeti szakirodalom részletesen foglalkozott már azzal, hogy miként vált lótartó népből szarvasmarha tartóvá a székelység, s miként függött ez össze az ökörsütési adó meghonosodásával. 16 Ezzel együtt sem igen ildomos lebecsülni a lótartás jelentőségét, Ez a mulasztás az összeírókat, a „kirendelt conscriptorokat" terheli, mert mind a vármegyékben, mind a többi székely székben rendre bevallották a szolgálónépek, hogy egy-egy véka vagy köböl mag vetéséből hány kalangyát takarítanak be, s egy-egy kalangyából hány véka magot csépelnek. A szóródás elég tág határok között mozgott. A másfélszeres maghozamtól a négyötszörös szemnyerésig terjed, de a jobb minőségű földek olykor hatszoros termést is adtak. (Lásd Conscriptio Czirakyana) 15 Aranyosszék falvaiban 1820-ra elmosódott az 1813-1818 közé eső éhínséges idők emléke. Mindössze Sinfalva és Hidas lakói említették akkori nehéz állapotukat, s a földesuraik segítőkészségét. 16 Erdély története. Főszerk. Köpeczi Béla. I—III. Bp., 1986. (a továbbiakban Köpeczi, 1986.) I. kötet vonatkozó fejezetei.
