Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)
Írások és emberek - László Géza: Osváth Pál 1848/1849-es hadnagy visszaemlékezése a 10. honvédzászlóaljra. (Forrásközlés)
Elégületlen volt pedig helyzetével az értelmiség, azért mert a számos hason tagok miatt, a legjobb magaviselet mellett is alig számolhatott előmenetelre, más zászlóaljakhoz is csak gyéren, s azok bocsáttattak, kiknek nagy befolyású rokonaik voltak! A Bánátban emiatt sem volt semmi baj, de mikor a zászlóalj a Görgey táborába került, s ott a mívelt altisztek és közvitézek, némely oly újdonsült tisztecskék által, kik nálunk káplárok 128 sem lettek volna, lenézetett: helyzetünket restelltük. Igyekezett tehát ki-ki a zászlóaljtól megválni, mi azonban csak lassan, s Budavár bevétele után is akkor sikerült, mikor a parancsnokság belátta a méltánytalanságot. Soká voltak altisztek, kik pedig mindannyian polgárilag és katonailag képzett egyének voltak, amint a sok közül eszembejut: Ilosvay László 129 és Lőrinc 130 , Apagyi Antal 131 , a Csajkos testvérek 132 , a Szenkovszky testvérek 133 , Tamáska József 34 (nagyváradi " káplár = tizedes 129 Ilosvay László (Hegyközpályi, 1819. április 4. - Munkács, ?.): ref., nőtlen, ügyvéd, földbirtokos Madán. Ilosvay László földbirtokos, táblabíró és Kabos Rozália fia. Nagykállóban, 1848. június 11-én beáll a 10. honvédzászlóaljba, ahol Szabolcs vármegye altiszti ajánlására augusztus 14-től őrmester. November 1-től hadnagy a 61. honvédzászlóaljnál. 1849. január 21-től térparancsnoksági segédtiszt Karcagon. Május 13-tól a nádudvari katonai kórház parancsnoka. Július végétől főhadnagy a 137. honvédzászlóaljnál. (Bona, 1998/2. 98.; Avatójegyzék, 2. köt. 7/b. - 8/a. p.) 130 Ilosvay Lőrinc (Ilosva, 1821?., 1824?. - Ilosva, 1894. október 10.): rk., nőtlen, végzett ügyvéd, megyei esküdt, földbirtokos. Ilosvay Menyhért földbirtokos, főszolgabíró és Eördögh Anna fia. Nagykállóban, 1848. júniusában beáll a 10. honvédzászlóaljba. Szabolcs vármegye altisztnek ajánlja. Végig ebben az alakulatban harcol. A borosjenői fegyverletételi jegyzék szerint hadnagyként fejezte be a szabadságharcot. A kiegyezés után Bereg vm. szolgabírája volt. (Bona, 1998/2. 98-99.; Csatáry, 1995. 172.; Avatójegyzék, 2. köt. 7/b. - 8/a. p.) 131 Apagyi Antal (Apagy, 1820. február 24. - Érsemjén, 1887.): ref., nőtlen, ügyvéd és földbirtokos Szabolcs vármegyében. Apagyi Péter földbirtokos és Puskás Erzsébet fia. Nagykállóban, 1848. júniusában beáll a 10. honvédzászlóaljba. Fogadópénzét nem veszi fel, hanem felajánlja a hazának. Szabolcs vármegye altisztnek javasolja. Alakulatában előbb tizedes, majd 1849. május 11-től hadnagy a 94. honvédzászlóaljnál. (Bona, 1998/1. 42-43.; Avatójegyzék, 2. köt. 2/b. - 3/a. p.) 132 Csajkos testvérek = Csajkos Elek és Csajkos Gyula. Életrajzi adataikat lásd előbb. 133 Szenkovszky testvérek = Szenkovszky József (Beregszentmiklós, 1828. - ?, ?.): rk., gyógyszerész, nőtlen. Nagykállóban, 1848. június 11-én beáll a 10. honvédzászlóaljba. Szabolcs vármegye altisztnek ajánlja. (Avatójegyzék, 2. köt. 6/b. - 7/a. p.); Szenkovszky Sándor (Beregszentmiklós, 1826. - ?, ?.): rk., földbirtokos, nőtlen. Nagykállóban, 1848. június 11-én beáll a 10. honvédzászlóaljba. Szabolcs vármegye altisztnek ajánlja. (Avatójegyzék, 2. köt. 7/b.-8/a. p.) 134 Tamáska (Tamáska, Tamaskó) József (Sátoraljaújhely, 1811. - ?, ?.): ref, nőtlen, ügyvéd. Nagykállóban, 1848. júniusában beáll a 10. honvédzászlóaljba, ahol előbb tizedessé, majd őrmesterré léptetik elő. 1849. március 16-tól hadnagy a 2. zólyom-besztercei honvédzászlóaljnál. Május 16-tól főhadnagy ugyanott. Később a budai fürdőben működő katonai kórház parancsnoka. A szabadságharc után egy ideig eltiltják az ügyvédi gyakorlattól. (Bona, 1999. 318.)