Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Szakály Sándor: Trianontól Párizsig (Magyarország lehetőségek és kényszerek között, 1920–1947

érinthette a román határ mentén diszlokáló VI. és IX. hadtest alakulatait. Viszont az ország egyforma megterhelése érdekében szinte az ország egész területét érintette a mozgósítás és a felállított 2. hadsereg nem volt azonos a békehadrendben szereplő 2. hadsereggel." A keleti hadszíntérre induló hadsereg rendelkezésére bocsátották mindazt a fegyverzetet és felszerelést, amelyet az országban visszamaradt haderő nélkülözni tudott. így a kivonuló magyar 2. hadsereg az előírt fegyverzet mintegy kétszeresét kapta meg, úgy, hogy az itthon maradottakat szinte „levetkőztették". ígéretet kapott ugyanakkor a magyar katonai vezetés, hogy a hiányzó nehézfegyverzetet a hadműveleti területen a németek pótolni fogják. Az utóbbi ígéret teljesítése azonban csak részben valósult meg, és az átadott lövegek jelentős része is korszerűtlen, kis űrméretű zsákmányolt belga löveg volt. A magyar 2. hadsereg frontra szállítása 1942 április és júliusa között zajlott le, nem egy esetben sok száz kilométeres gyalogmenetekkel, partizánok elleni harcok közepette, véres veszteségekkel. A harcok és a menetek alatt a hadfelszerelés egy része elhasználódott és a nyári Don menti hídfőcsaták veszteségeivel együtt a hadsereg összvesztesége elérte a huszonötezer főt. Miközben a magyar haderő egy része a frontra indult, illetve már a keleti hadműveleti területen harcolt, az országban jelentős politikai változások történtek. Az államfő, Horthy Miklós felmentette tisztéből Bárdossy Lászlót, és utódául Kállay Miklóst nevezte ki. A döntésben nem kis szerepe volt annak, hogy Bárdossy a kormányzó-helyettes választáskor nem tudta a parlamentben Horthy István számára biztosítani az egyhangú elfogadást. Ugyanakkor a magyar politikai elit egy része úgy vélte, a németektől valamivel nagyobb távolságtartásra törekvő politikus kell a miniszterelnöki székbe. Kállay Miklós folytatta ugyan elődje politikáját, de feladatának az erők megőrzését, illetve az országnak a háborúból történő lassú kivonását tartotta. Ennek érdekében igyekezett megtenni mindent. Hangsúlyozta az önálló magyar politikát, a szuverenitást, de mindenkor lojalitásáról biztosította Németországot. 1942 november-decemberében a szovjet Vörös Hadsereg döntő sikert ért el Sztálingrád térségében. Hatalmas német erőket semmisítettek meg és megkezdődött a Sztálingrádtól északra védelemben lévő román, olasz és magyar valamint német erők felszámolása is. A magyar 2. hadsereg mintegy kétszáz kilométer kiterjedésű frontszakaszán 1943. január 12-én és 14-én indult meg a hatalmas túlerőben lévő szovjet csapatok támadása. A rendkívül nehéz körülmények között küzdő honvédek, súlyos veszteségeket szenvedve, nem egy helyütt február elejéig kitartottak védőállásaikban. A magyar 2. hadsereg egészét azonban a német hadvezetés már 1943. január 24-én kivonta a harcokból és gyülekezőhelyekre irányította a megmaradottakat. A jelentős térnyerést eredményező szovjet támadás következtében a magyar hadsereg véres vesztesége (elesett, megsebesült, eltűnt, hadifogságba került) - 1942 áprilisa és 1943 áprilisa között - mintegy 25 A magyar 2. hadsereg történetének részletes feldolgozását, minden részletkérdésre történő kitekintését lásd Szabó Péter: Don-kanyar. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története (1942-1943). Bp., 1994.