Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 15. (Nyíregyháza, 2001)

Változás és folytonosság - Takács Tibor: A nyíregyházi képviselőtestület választott tagjai (1902–1939)

zsidókról is); ugyanakkor a reformátusok és a harmincas években az izraeliták képviselete nagyjából megfelelt a városi arányoknak. Ez persze nem véletlen: az evangélikusok Nyíregyháza „törzsökös" népességét alkották, a város ügyeit inkább szívügyüknek tekintették, mint az újonnan betelepültek. (Mivel a város nagyobb társadalmi csoportjainak felekezeti megoszlásáról nem rendelkezünk pontos adatokkal, a választott képviselők foglalkozási és a felekezeti megoszlásának összevetéséből nem lehet tanulságokat levonni. Mindazonáltal a képviselőkkel kapcsolatban néhány jellemző összefüggést meg lehet említeni. A gazdák valamennyien evangélikusok voltak, az iparosok jóval több mint a fele szintén evangélikus, mintegy ötödük pedig római katolikus volt. A tisztviselők között a legnagyobb csoportot a századelőn a reformátusok és evangélikusok, a két háború között viszont a reformátusok és a római katolikusok alkották. Az ügyvéd-képviselők esetében egyértelmű a kálvinista dominancia, míg tanárok közül is döntően az evangélikusok jutottak be a képviselőtestületbe, kiegyensúlyozott volt viszont ebből a szempontból a kereskedők és a papok, lelkészek csoportja.) A választott képviselők társadalmi helyzetének mutatója lehet az is, hogy milyen mértékben vettek részt a város gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő pénzintézetek vezetőségeiben.

42 A kérdés tisztázása egyrészt azért fontos, mert a helyi gazdasági életében betöltött súlyukat reprezentálja, másrészt mert ezen tisztségek számottevő jövedelemforrást biztosítottak viselőik számára. (A vizsgálat módszeréhez igazodva csak a választás éveiben elfoglalt vezetőségi helyeket vettem figyelembe.) Általában megállapítható, hogy a választott képviselőknek csak igen csekély része, mindössze 29 személy vett részt a bankok vezetőségében, a döntő hányad - ilyen formában - semmiféle kapcsolatban nem állt a bankszférával. Ráadásul a pozícióhalmozás sem volt jellemző, egy ember többnyire csak egy, maximum két pénzintézet irányításában vállalt szerepet. Az egyes éveket tekintve, csak 1902-ben és 1939-ben nem választottak ilyen személyt városi képviselőnek: 1905-ben és 1908-ban arányuk 4 %, majd ezt követően 10-12 % körül mozgott, 1936-ban aztán meghaladta a 20 %-ot. (Megjegyzem, hogy a harmincas években a compassok nem közölték következetesen a fővárosi intézetek helyi fiókjainak igazgatósági vagy választmányi névsorát; a két háború között így feltételezhetően magasabb volt az egy-egy évben vezető banki pozíciót viselők száma.) A vezető banktisztviselők mellett - összlétszámukhoz képest - elsősorban az ügyvédek, köztisztviselők és kereskedők képviselték a pénzintézeti vonalat a választott tagok között, nem meglepő viszont az iparosok és még inkább a gazdák alulreprezentáltsága. A legtöbben a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület, a Nyírvidéki Takarékpénztár és a jegybank (OMB majd MNB) helyi fiókja, valamint a Nyíregyházi Általános Hitelintézet, illetve „utóda", a Magyar Általános Takarékpénztár fiókjának vezető testületeiben vettek részt, de rövid működési idejéhez viszonyítva magas a Népbank Rt.-ben pozíciót viselők aránya is. Érdekes viszont, hogy az első világháború után szervezetileg önálló három intézet egyikét, a Szabolcsi Központi Takarékpénztárt (előtte Kereskedelmi és Iparbank) 12 Elsősorban az elnöki, alelnöki, igazgatói tisztségeket, valamint az igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagságot vizsgáltam. Forrásként alapvetően a különböző compassok (Mihók-féle majd Nagy Magyar Compass, Magyar Pénzügyi Compass stb.) megfelelő évfolyamaira támaszkodtam.