Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Fortsmann, Wilfried: Adolf Glassbrenner (1810–1876) — „a szabadság dévaj bolondja”

szatirikus módon célba. Jóllehet megmarad a maga ábrázolási módjánál, hogy szójátékokat alkosson, látszólag összefüggéstelen dolgokat egymással összekapcsoljon, közvetlenül a 48-as forradalom előestéjén szabályos vádlóvá válik, (szociál-)forradalmárrá, aki nemcsak szalonszerűen áramlatokhoz és hangulatokhoz csatlakozik, hanem a saját szavának erejével, meggyőzni akaró szándékával aktívan beavatkozik. A takácsok nyomorúsága a következő logikai gondolathoz vezette el: „Ha nem lennének takácsok, nem lennének éhezők sem, akkor így nem léteznének gazdag gyárosok sem. Amennyiben nem lennének gazdag gyárosok, akkor a kamarákban sem lehetnének olyan liberálisok, amennyiben a kamarákban sem lehetnének olyan liberálisok, akkor az emberbarát nem érezné minden nap olyan rosszul magát: de az emberbarát minden nap rosszul lesz — ergo lenniük kell takácsoknak is. " Semmi kétség nem lehet, hogy a „saját" környezetére reagál, azt úgy tekinti, mint a forradalom előtti Poroszország politikai, társadalmi viszonyainak termékét, szójáték és tréfa, ehhez még újra meg újra karikatúrák, különösen Theodor Hosemann tollából, ezeket veti be, mint a félig rejtett kritika eszközeit. A hétköznapitól, a banálistól az össztársadalmi méretű követelésekig vezető útra a 40-es években lép rá. Glassbrenner a nép művelése érdekében tett erőfeszítéseket propagálja, a népszínház új formáira törekszik, végül is azonban a „constitutio", a kezdődő gépesítés, az iparosítás folyamán széles népcsoportok egyre felismerhetőbb pauperizálódása, a társadalmi vádak azok a témák, amelyeket felkarol, és amelyeket a maga eszközeivel egyértelművé tesz. A „constitutio" egyúttal azonban azt is jelenti, hogy a metternichi rendszert elutasítja, célként értelmezi a liberális szellemben felfogott német nemzeti egységet, amelyet — megjegyzendő — a legteljesebb mértékben szatirikus körülírással propagál. A „Komischer Kalender "-ben megjelentetett 1848-as újévi kívánság ismételten programatikusan mindazt összefoglalja, ami mellett eddig kiállt. Szójátéka szinte a „vihar évé"-nek tervezetévé válik, amely nem egészen három hónappal később kezdődött el: „ 1848, az országalma helyett romlott krumplit hordozol. Nem tudjuk, hogy féljünk vagy szeressünk, hogy eltemetsz-e vagy egy szebb életre ébresztesz bennünket, hogy könnyeket vagy örömet hozol. Ezért mi hozzuk, ó hatalmas év, emberi értékeink büszke tudatában a saját kívánságaikat eléd: Tedd a munkásokat gazdaggá és kényszerítsd a gazdagokat munkára. Szabj határokat a fölöslegnek és tedd fölöslegessé a határokat. Add meg a hitnek az ő szabadságát és tedd a szabadságot mindenki hitévé. Tedd a mostani hőseinket polgárrá és a polgárokat hősökké. Adj a szédelgőknek szilárd támaszt és foszd meg az alkotmányt a szédelgéstől. Adj a népeknek sajtószabadságot, de foszd meg a hatalmasokat az elnyomás szabadságától. Tedd a költőket népiesebbekké és a népet költőibbé. Ne engedj olyan sokakat az Újvilágba kivándorolni, de hadd jöjjön hozzánk egy új világ". Az minden bizonnyal nagy tisztelgés utólag, hogy Veit Valentin azt írta Glassbrennerről: azokban az években a berlini lakosok politikai nevelőjévé vált. Glassbrenner a forradalom kitörését nem szülővárosában élte meg, hanem a mecklenburgi Neu-Strelitzben, ahol a felesége, a színésznő Adele Peroni, az udvari színháznál kapott szerződést. Már március 19-én elindult Berlinbe, amint tudomást szerzett a forradalmi eseményekről. Tele volt lelkesedéssel, odaadással, ujjongással. Végül is az őt oly sokáig gyötrő cenzúra megszűnt, a sajtószabadság valósággá vált: „ Mindenütt százaknak olvassák fel, akik csak összedugják a fejüket, amit az ujjongó sajtó ötpercenként újdonságként kínál. Fiúk és nők kokárdákat, költeményeket és szabadságszivarokat és egyebeket árusítanak. Egész Berlinben nincsen épület, nincs emelet, nincs bolt, amelyet ne díszítene a fekete-vörös-arany lobogó. A hömpölygő tömeg ellenére nem látni katonát, csendőrt vagy rendőrt: egyedül a jóakarat a törvény, a nép becsülete őrködik felette. 20-án, a német nép zsarnokai fölött aratott utolsó nagy győzelme napján, az új, szabad Németország első napján volt a tavasz kezdete. Az ég velünk van. "