Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Fortsmann, Wilfried: Adolf Glassbrenner (1810–1876) — „a szabadság dévaj bolondja”

WILFRIED FORTSMANN Adolf Glassbrenner (1810-1876) — „a szabadság dévaj bolondja"* Adolf Glassbrenner, a berlini kispolgári származású, publicisztikai-szatirikus hajlamú irodalmár 1810-ben született és 1876-ban halt meg. A tudományos kutatás jelentős érdeklődést mutatott iránta, munkásságát a korabeli eseményekbe beágyazva szemlélték és elemezték. Bevonult az irodalomtörténetbe is. Ezzel kapcsolatban különösen Ingrid Heinrich-Jost munkásságára kell utalni, aki először egy terjedelmes bibliográfiát, majd egy rövid Glassbrenner-életrajzot állított össze. Továbbá Horst Denklerrel és másokkal együtt közreműködött Glassbrenner müveinek és leveleinek — eleddig egyetlen — kiadásában. A nevezett kiadás az 1980-as évek elején jelent meg. Ebben az összefüggésben meg kell még említeni három — Glassbrenner műveiből válogatott szövegeket tartalmazó — régebbi kiadást, nevezetesen: Klaus Gysi és Kurt Böttcher „A halhatatlan népi humor" (1954), Jost Hermand: „A politizáló naplopó" (1969), valamint Gert Ueding: „A sztereoszkóp világképe" (1985). Végül 1989-ben „Ahol a lőpor van" címmel megjelent egy amerikai disszertáció a Glassbrenner által kiadott folyóiratról. Ebben a szerző, Patricia K. Calkins ezt a folyóiratot, a „Berliner Don Quijote "-t, olyan kulturális produktumként határozza meg, amely a reformkori Berlin társadalmi életét, annak a körülményeit vázolja fel. A teljes, a tudományos igényeknek is megfelelő életmükiadás azonban mind a mai napig nem jelent meg. Glassbrenner még a XIX. század iránt érdeklődő közönség számára is messzemenően ismeretlen maradt — legalábbis Németországban. Most elsősorban Glassbrenner 1848-cal összefüggő szerepét kívánom kifejteni. Glassbrenner az életrajzi adatai alapján a német reformkorhoz tartozik, 38 évesen éli meg az 1848-as forradalmat, átéli a forradalmat követő reakciós korszak különböző szakaszait, és még tanúja lesz a bismarcki birodalomalapításnak. Berlin központjában kispolgári kézműves környezetben nőtt fel. Felnőtt korára piknikus alkatúvá és extrovertált jelleművé vált, sokra tartotta a jó konyhát, a kellemes életet, éppen az ellentéte volt az aszketikus világmegváltóknak. Glassbrenner, aki miután a magasabb iskola további látogatását az apja pénzhiánya, a kiskereskedői szakképzését pedig a saját érdektelensége miatt abbahagyta, tizenhét évesen az írásmesterségre adta a fejét. Első közszereplése azonban megmosolyogtató: a „Berliner Courier" szórakoztató lapban megjelenő egyik keresztrejtvény helyes megfejtésének beküldőjeként jelent meg nyomtatásban először a neve. Hagyjuk nyitva annak a kérdését, hogy ez a siker lelkesítette-e fel annyira, hogy ebben vélje felismerni küldetését, nem sokkal később ugyanis Glassbrenner ugyanebben lapban, majd egy másik hasonló jellegüben tette meg az első publicisztikai próbálkozásait. Verseket, aforizmákat, rövidebb prózai szövegeket és színházi kritikákat írt, de ezen túlmenően ártalmatlannak tűnő szórakoztató olvasmányokban és egyéb szatirikus írásokban kritikusan taglalja a Vormärz időszakát. 1832-ben maga is kiad egy folyóiratot, a már említett „Berliner Don Quijote "-t, amelyet az olvasóközönség nagyon jól fogadott, de amelyet a cenzúra szűk két esztendő múltán elhallgattatott. Az 1998. november 18-án, Nyíregyházán, a Nemzetközi Levéltári Napok keretében tartott előadásom kissé módosított változata. Valamennyi Glassbrenner-idézet Ingrid Heinrich-Jost életrajzi összefoglalójából származik, és az esszé műfajának megfelelően az egyes idézeteknél a forrást nem adjuk meg újra. A fordítás Barabás László munkája.