Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Előadások 1848–1949-ről - Szabad György: A magyar 1848–49 európaisága

sohasem bizonyult távlatos reálpolitikának, legfeljebb annak, ami valójában volt, a despotizmus felülkerekedésének veszélyét leplező „történetpolitikai" ábrándnak. De ezt nemcsak 1848—49 magyar politikusainak egy része ismerte fel, hanem felismerte egykorúan a másik oldal is. Az, amelyik az 1848. októberi bécsi forradalom leverése után tulajdonképpen száműzetésbe küldte a birodalmi parlamentet jogot adva neki, hogy elfoglalja magát azzal az alkotmánytervezettel, amit azután 1849 március elején császári oktroj és a testület katonai feloszlatása számolt fel, olyan helyzetet teremtve, amelyben a lemeztelenedéit abszolutizmus került szembe a mindvégig parlamentjére támaszkodó alkotmányos magyar kormányzattal. És ez a népszuverenitást megtestesítő magyar hatalmi tényező nem dacból törvényesítette Magyarország önálló államiságát, hanem mert azt szükségessé tette önkormányzatának megsemmisítési kísérlete, beolvasztása egy homogenizálásra és abszolutista kormányzásra ítélt birodalomba. Ezzel szegezte szembe önrendelkezési, illetve a régióbeli szövetségkötési és az „európai népcsaládba" való integrálódási szándékát a magyar országgyűlés; a Függetlenségi Nyilatkozat 1849. április 19-i véglegesített szövege szerint kimondta: „ Midőn a magyar nemzet elidegeníthetlen természetes jogainál fogva az európai státuscsaládba önálló és független szabad státusként belép, egyszersmind kinyilatkoztatja, hogy azon népekkel, melyek vele ezelőtt egy fejedelem alatt állottak, békét s jó szomszédságokat alapítani s folytatni, és minden más nemzetekkel barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata. " A Függetlenségi Nyilatkozat egyszerre volt a saját alkotmányos jogfejlődését betetőzni vágyó nemzet élni akarásának tanúságtevője és parlamentáris kormányzatának iránymutatása arra, hogy jövőjét az abszolutizmusokkal szembeforduló közép-európai népek régiójában és az európai államok együttesében keresse. Ez volt és ez maradt 1848-49 legfontosabb üzenete, ha erőszak és megtévesztés realizálását újra és újra, végső soron korunkig elodázta is." Az előadásban idézett források lelőhelyeire lásd alábbi közleményeim hivatkozásait: Szabad György: A kormány parlamenti felelősségének kérdése. In: A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Bp., 1998. 92-111.; Szabad György: „Isten ujja a történelemben". In: A középkor szeretete. Történeti tanulmányok Sz. Jónás Ilona tiszteletére. Szerk. Klaniczay Gábor-Nagy Balázs. Bp., 2000. 525-531.; Szabad György: A Függetlenségi Nyilatkozat az európai és a regionális együttműködésért. In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. Főszerk. Gergely Jenő. Bp., 2000. 511-518.; Szabad György: A parlamentáris kormányzati rendszer megteremtése, védelmezése és kockáztatása (1848-1867). In: Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián, 1995-1998. Bp., 2000. III. 1-28.