Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)

Helytörténet - Darabosné Maczkó Beáta: Kisvárda a két világháború közötti időszakban

végezte munkáját. 3-5 segédet 55 ipari vállalkozás foglalkoztatott és további 17 üzemben dolgozott 6-nál több segéd. Ezek az arányok Kisvárda ipari fejletlenségére világítanak rá. Korszerű gyáripar nem létezett a községben. Az ipar jellegét tekintve elmondhatjuk, hogy a szolgáltató- és javítóipari funkció dominált. 1927-ben 65-féle ipari foglalkozást gyakoroltak a községben, s ezeknek felét 5-6 mester képviselte iparáganként.

68 A kisiparosok 40 %-át a cipészek, csizmadiák, szabók, borbélyok, fodrászok adták. 1927-ben 75 cipész működött Kisvárdán, 1938-ban már 100.

M Ugyanakkor 1927-ben még 21 %-kal magasabb a csizmadiák aránya, s ez még a tradicionális életmódról tanúskodik. 1938-ból nem ismerjük a csizmadiák számát, de sokatmondó tény, hogy az Altalános Ipartestület mellett a Csizmadia Ipartársulat külön működött végig a korszakban. 1937-ben 51 iparengedély kiadásáról tudunk. Az előző évekhez képest újdonság, hogy egy sokszorosító, egy villanyszerelő, egy műszerész és egy kozmetikai szereket készítő iparossal is bővült az iparosok köre. Továbbá, ha csekély mértékben is, de nőtt a fodrászok, a szobafestők, a „személyszállító gépezetű bérkocsi" iparosok, az órások, a cukrászok és a női szabók száma is.

7H Szakmánként általában egy-két felkapott, jól menő műhellyel rendelkező, s így jobb módú mester élt Kisvárdán. Az iparosoknak sokat kellett küszködniük fennmaradásukért a válság idején, főleg a népesebb szakmákban. Nem véletlen, hogy 1937-ben a kőműves, asztalos, kovács vagy lakatos, cipész, csizmadia és szabó iparosok és iparossegédek között legtöbb a kereset nélküliek száma, összesen 137 családfő 465 családtaggal.

71 Szakmánként és szakmán belül is jelentős vagyoni eltérések mutatkoztak. 1938-ban egy asztalos és egy cipészmester havi bére 100 pengő körül volt, egy órásé 40-50 pengő, míg egy géplakatosé 1940-ben 180 pengő volt. Az 1927-ben 74 fős szabó társadalom alsó részén a saját üzlettel nem rendelkező vásározó szabók helyezkedtek el. Ide tartozhatott Schwarc Mór is, aki a '40-es évek elején naponta 3 pengőt keresett, s így éves jövedelme csupán 780 pengő körül lehetett. Egy szoba-konyhát bérelt, ami feltehetőleg egyheti bérébe került.

72 Engländer Hermán és neje 1939-ben vásáros magyarszabóként dolgozott, nekik 12 000 pengő értékű saját házuk volt és kb. 2000 pengő értékben árukészletük. Viszont 5500 pengő banki tartozásuk volt, ami valószínűleg a válság idején halmozódott fel. A feljegyzések szerint 1939-ben megfelelő eredménnyel ment üzletük.

71 Ők 1934-ben, a válság mélypontján rendelkeztek 800 pengő körüli éves jövedelemmel, sőt ebben az évben még minimális földadót is fizettek, tehát egy csekélyke földjük is volt.

74 A szabóság legfelső rétegét képviselő Petró Ferenc Kisvárdán tanulta meg szakmája alapjait, majd Budapesten dolgozott és ott sajátította el a szakma fortélyait, ott tökéletesítette tudását. (A legjobb iparosokra jellemző volt, hogy Budapesten vagy külföldön „tanulóéveket" töltöttek, s az ott szerzett tudásra és pénzre építették jövőjüket.) Hazatérve mint angol úri szabó a város egyik legjobb hírű szabója lett. Ügyvédekjegyzők, a „Dinerek", mind nála készíttették öltönyeiket, sőt Svájcból és az Egyesült Államokból is visszajártak hozzá a megrendelők. A Csillag utcán volt háza, amely tíz helyiségből állt: elöl volt az üzlet és a műhely, mögöttük pedig a lakás, amely további öt szobát, a konyhát és a fürdőszobát foglalta magában. Ezenkívül garázs is kapcsolódott a lakáshoz. A mester segédeivel és tanulójával a műhelyben dolgozott, felesége Szabolcsi címtár, 1927. SZSZBML, V. 347. 51. cs. - SZSZBML, XII. 10. 13 MOL, Z 19. 24. db u SZSZBML, XII. 10.