Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 14. (Nyíregyháza, 2000)
Helytörténet - Kujbusné Mecsei Éva: Miből váltakozott meg földesuraitól Nyíregyháza? (A város és városiak vagyonképessége a XIX. század elején)
Az adózás alá eső állatvagyon 1824-ben 2356 fő 2665 db 1916 db 3645 db 5214 db Szükség szerint nagyobb összeghez juthattak a városiak házuk, földingatlanuk (szállás, szőlő, gyümölcsös) szabad értékesítésével, eladásával, kisebbekhez a háziipar (pl. szövés-fonás) termékeinek eladásával. Hogy mennyi készpénze volt egy-egy lakosnak, azt csak sejteni lehet. Forrásul szolgálhatnak a becsléshez a végrendeletek, hagyatéki leltárak, ill. a kölcsönökről készült városi kimutatások. Ez utóbbiból látható, hogy többen is hiteleztek kisebb-nagyobb összegeket a városnak, így pl. Blahunka János 1822-ben 1000, Suták Mihályné 1824-ben szintén 1000, míg Benyitzki Rozália 1825-ben 100 váltóforintot. 20 A nagyobb készpénzvagyon azonban nem volt általános. Hogy általában egy nyíregyházi lakos mennyire tudta kifizetni az ingatlanjaira kivetett váltságösszeget, ahhoz érdemes figyelembe venni a lakosság vagyoni állapota mellett a pénz értékét is. A váltságot egy kötélalj után 68, 1 ház után 64, 1 nyilas szőlő után pedig 50 forintban 21 állapította meg az elöljáróság akkor, amikor egy öreg anyabirka 7, egy kimustrált kos 15, egy sertés 15, egy 1 esztendős üszőborjú 15, egy 4 esztendős tinó 80, egy hámos ló 150 váltóforintot ért. 22 Azok, akik 1824-ben eladták ingatlanjukat, 1 kötélalj föld után — annak helyétől és minőségétől függően — 24-290 váltóforintot kaptak, míg városi házak 44-380 váltóforint közötti áron keltek el. 23 Az otthon termeiteket eladni, ill. a vásárokon a szükséges ruhaneműt megvenni az alábbi limitált árakon lehetett. Az 1824-ben a nyíregyházi vásárban kapható ruhák és élelmiszerek árai Férfi csizma" *" " 3-5 váltóforint SóinsertéstefontF 10 krajcár Női csizma 3,20-4 váltóforint Oszalonna fontja 10 krajcár Gyerek csizma 1-1,30 váltóforint Nyers faggyú fontja 8 krajcár Nagykodmön 6 váltóforint Közönséges gyertya fontja 12 krajcár Szűr 3-5 váltóforint 1 tyúk 6 krajcár Férfi mente 1-2 váltóforint 1 kövér lúd 24 krajcár Dolmány:. 1,2-2 váltóforint 1 pulykakakas 36 krajcár : Nadrág WmffMM 0,24-0,30 váltóforint 1 icce 25 olvasztott vaj 18 krajcár : Lajbi 1-2 váltóforint 1 icce tejfel 18 krajcár ; : Szoknya 0,24-1,15 váltóforint 1 font túró 6 krajcár • Női mente 1,24-2 váltóforint 5 tojás 2 krajcár Nói hosszúruha 1,23-3 váltóforint 1 icce búzaliszt 2 krajcár Férfi süveg 1 váltóforint 1 icce lencse, borsó 1 krajcár 20 SZSZBML, V. A. 102/i. Nyíregyháza mezőváros választott hites közönségének iratai. Úriszéki iratok. 80/60. 1834:26. 21 Cservenyák, 1974. 82. 22 SZSZBML, XV. 16. Uradalmi gazdasági számadások. 1825. 23 SZSZBML, V. A. 102/d. Nyíregyháza mezőváros tanácsának iratai. Telekösszeírások. 40/120. 1824:25. 24 font: 0,56 kg 25 icce: 0,81