Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Irodalomtörténeti tanulmányok - Karádi Zsolt: Nép, sors, irodalom (In memoriam Czine Mihály)

(1991) történetének főbb csomópontjait. (A témáról született esszéit, recenzióit Kisebbség és irodalom címmel a pozsonyi Madách Kiadó gyűjtötte össze 1992ben.) Czine Mihály azonban nemcsak lelkének kedves szerzőiről, nemzedéke legnagyobbjairól beszélt szívesen, hanem távlataiban (és mikrofilológiai részleteiben is) ismerte a huszadik század irodalmát: ennek eredménye a Bán Imrével és Barta Jánossal közösen írott, 1976-ban szerb-horvát nyelven kiadott Istorija Madárska Knjizevnosti. (Eme összefoglalás fontosabb fejezetei helyet kaptak a jócskán megkésve, a politikai-cenzori éberség következtében érdemtelenül várakoztatott, csaknem ezer oldalas Nép és irodalom hasábjain. E két hatalmas kötetet lapozgatva alkothatott fogalmat az olvasó Czine szellemi tájékozódásának főbb állomásairól. A testesebb tanulmányok {A századelő művészi törekvései, Ady és a kortárs irodalom, A népfrontos Móricz, Krúdy Gyula, illetve A romániai magyar irodalom a két világháború között, „Harmadvirágzás". A csehszlovákiai magyar irodalomról, Vajdasági ég alatt. A jugoszláviai magyar irodalom a két világháború között) mellett tucatszám szereplő ismertetések, recenziók, emlékezések, köszöntők, az eredetileg a rádió hullámhosszán elhangzott „Könyvről könyvre" rovat darabjai valamennyien egy irányba mutatnak: arról a meggyőződésről beszélnek, hogy az irodalomnak nélkülözhetetlen szerep jut a társadalomban. Megelevenedik bennük a Nagy László-i embereszmény: „az ember ne adja meg sohase magát. Vigye csak, akár egyedül is, akár térdig hóban, szívéig fagyban is a szivárványt, a hegy magasába ". A Nép és irodalom a Kádár-korszak kárhozatos Aczél György-i kultúrpolitikája következtében alaposan megkésve kerülhetett csak az olvasók asztalára. (Ez a mesterséges késleltetés végigkísérte Czine Mihályt: a népi írók melletti kiállása, illetve a kisebbségi irodalmak ügyében megfogalmazott művei miatt gáncsolták doktori vitáját, akadémikusi jelölését és később sem lett — igaz, akkor már valószínűleg az irodalomtudományon belül jelentkező, az övéhez képest „modernebb" felfogások egyeduralkodóvá válása következtében — akadémikus). A Nép és irodalom a nyolcvanas évtized elején fontosságának megfelelő kritikai figyelemben részesült. Grezsa Ferenc a Tiszatájban Czine tárgyával történő azonosulásának „már-már szinte vallásszerű erkölcsét" emlegeti, s az esszék kapcsán írja: „A belső felindultság, a lírai ajzottság néha szinte szabadverssé izzik" bennük. Imre László az Alföldben „alapos felkészültségű tudósnak", „ritka tálentumú, koncepciózus historikusnak" nevezi, akinek „metaforikus, színes, sőt diszkrét módon még zenei hatásokat is felhasználó" esszéstílusban alkotott munkái hozzájárultak az irodalomban is tapasztalható „internacionalista irány visszaszorításához". Rónay László az ItK-ban méltatja a „művészi tökélyre fejlesztett esszéket", az It-ben pedig Angyalosi Gergely — némi fenntartását is hangoztatva — a kötet legnagyobb erényének „az életszerűséget" tartja, utalva a Czine esetében tapasztalható „esszéírói-publicisztikai-igehirdetői produkció hármasságára". Simon