Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Irodalomtörténeti tanulmányok - Karádi Zsolt: Nép, sors, irodalom (In memoriam Czine Mihály)

meg száz ember figyel bennünket, hogy a hiúság kéjelgése meglátszik-e arcunkon... " Czine „le-lenézett rám az asztalomhoz, a szeméből ömlött a fény és a szeretet. Láttam, hogy csak jegyzet, ami a kezében van, jóízű hanggal szövi a mondatait (nem is való ezt leírni, elmondani is inkább csak a temetésen), de a kulisszák mögött láttam a jövendő vőm a magnó mellett... ezt a beszédet elkérem, hogy nagy kedvetlenségemben leforgassam, nem mintha úgy lenne igaz, ahogy mondja, de hogy egy kitűnő embernek más kitűnő emberek jelenlétében volt képe ezt mondani. " Talán azért kellett hosszabban idézni a könyv címadó esszéjét, hogy láthatóvá váljon a Czine Mihályt befolyásoló magatartás- és művészi hitvallás-modell: a helytállás, a küldetés, a példa-emberség erkölcse. A küzdelem vállalásának erkölcse: „a szellem a sorsnak nem adhatja meg magát" hite (Németh László rendhagyó órája). Tudósi-tudománynépszerűsítői ténykedését mélyen motiválta „az irodalomnak missziósán nagy szerepet" tulajdonító Németh László, akinek a „nép és irodalom összetartozásában, az író küldetésében szinte romantikusan nagy volt a hite" (A Tanú). A hetvenedik születésnapja előtt néhány hónappal elhunyt Czine Mihályt születése, családja, érdeklődése: sorsa predesztinálta arra, hogy azok álljanak hozzá legközelebb, „akik nehéz kezdetek után jutottak előbbre, akik a mélyből törtek a szépség magaslatai felé" (Margócsy József). Nem kérhető rajta számon az, hogy kikről nem írt. Az ő rendszere következetes és szuggesztíven képviselt rendszer. Idealista volt? Késő-romantikus utópizmus rabja? Korántsem; a magyar gondolkodás egy sajátos vonulatának, s rajta keresztül a nemzeti sorskérdések vizsgálatának fáradhatatlan írástudója, aki, kétségtelenül, önmagáról is vallott, ha az általa becsült alkotókat méltatta. Töretlenül hitte a Németh László-i eszme igazát: az irodalom lámpás lehet egy nép kezében, amely mellett útját keresheti. Haláláig hirdette azt a gondolatot, amellyel 1993-ban Szárszón elmondott beszédét zárta: „Szeretnénk hinni, hisszük: a magyarság is magát és a történelmet értő közösségként él majd a jövőben, s a nagyvilágban otthon érezve magát — építi tovább a maga templomát. Hogy mégiscsak lesz Olvasó nép és Éneklő Magyarország ".