Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - László Géza: Kossuth Lajos 1848–1849-es kiadatlan iratai a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban

tudja, hogy a nép lelkesült hangulatánál fogva, a haza ellenségei minden férfiúban minden asszonyban minden gyermekben, Isten boszujának megannyi eszköze veszi körül. A Tisza lelkes népe eddig is megértette a hazafiúság szent sugallatát, bár távol volt a vész saját tűzhelyeitől seregenkint állította ki a honvédeket, önkénteseket, s mozgó nemzet­őrséget, s bizonyosan nem fog késlekedni az ön védelem szent kötelességében, mikor arról van a szó hogy a Tisza magyar népe az ellenség megfertőztetésétől megóvassék. Ennek következtében az ország kormánya ezennel e törvényhatóságban is átallános népfelkelést rendel a nemzet nevében. Népfelkelést nem a végett, hogy az ellenség ágyúi elébe távolabb vidékre vezettessék, hanem a végett, hogyha fegyveres seregeink e vidéken volnának kenteiének a hazát s magát a vidéket - annak saját szent földjén védeni ekkor az átalános népfelkelés az ellenség előtt az élelmet eltakarítva; annak nyugtot soha nem hagyva azt éjjeli szállásában száguldozá­saival nyugtalanítva egyes csapatait a vidéki ismeretére alapított ügyességgel megsemmisítve, tár szekereit el fogva, szóval az ellenséget a népfelkelésben fekvő győzhetlen erővel gyengítve hadseregeink mozdulatait elősegítse. Ahányszor a haza érdekében nemzetünk védelmére felhívtam a magyar népet; mindany­nyiszor várakozást felül muló lelkesedéssel felelt meg felhívásomnak. S most sincs egyéb hátra mint kimondani, hogy a nemzet megvárja, miszerint minden magyar teljesítse kötelességét a haza mentve leszen. A népfelkelés rendezésére nézve megjegyzem: miként fő erőt a lovasságban kell helyez­ni, most ha az Alföld népe lóra kell, s ezernyi tömegeivel körül száguldozó az ellenséget míg hadseregeink vele szembe szállónak a világ minden hatalma sem enyészheti azt a veszede­lemtől. Rendezze tehát e törvényhatóság a népfelkelést. - Oszlassék a nemzetőrség kissebb köz­ségeknél kerületekbe; nagyobb községeknél tizedekbe; adassanak annak kellő parancsno­kok, s tétessék olly rendelkezés, hogy tizedenkint, községenkint minden fegyverfogható em­ber összeiratván, akkint rendeztessék, hogy első felhívásra, az illető tized, vagy kerület sze­rinti nemzetőrséghez csatoltathassék. Kivonni magát a népfelkelés kötelessége alól - honárulási vétke súlya nélkül - senkinek sem szabad. Lelkesedés s kitartás és igazságos ügyünket győzelemmel koszoruzandja a népek Istene. Debreczenben 1849-ki január 8-án. a honvédelmi bizottmány elnöke Kossuth Lajos sk. Eredeti tisztázat. 240/E. szám. Lelőhely: SZSZBML, IV. B. 102. 49. cs. 84. db. 1849. Jegyzet: 1. test: testület 2. Ferdinánd, V. (1793-1875), osztrák császár, magyar király 1848. dec. 2-ig. Ekkor lemon­datták unokaöccse, Ferenc József javára. 3. Ferenc József, I. (1830-1916), osztrák császár, magyar király 1848. dec. 2-től. 4. Bocskai István (1557-1606), erdélyi fejedelem 1605-1606. A hajdúk tömegesen álltak az általa a Habsburgok ellen vezetett szabadságharc mellé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom