Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 13. (Nyíregyháza, 1999)

Helytörténeti tanulmányok - Megyetörténet - Pók Judit: A csavargósan járó Tisza (Néhány munkálat a folyón az általános szabályozás előtt)

1778 őszén a kormánybiztos fáradhatatlanul ismét tanácskozásra hívja az alispánokat, akik azonban csak saját megyéjük hasznát nézik, így az eredménytelenül végződik. Orczy Lőrinc végül a leküzdhetetleneknek tűnő akadályok, udvari intrikák következtében 1782-ben lemond a kormánybiztosságról. Saját tevékenységéről, minden bizonnyal az őt környező értetlenség hatására, ironikus hangvételű versében így emlékezik meg: „Ismét meg butykáztam Tiszának árjait, Ott töltém, itt nyitám iszapolt árkait, Krieger zsinorával mérvén tsavargásit, Jobb egyenességre intéztem folyásit. De mikor én repedt hajlongó hajótskán Tekenő formára vésett tsolnakotskán Ki teszem lelkemet véletlen veszélynek, Béts Pozson Társaim engem tsak nevetnek." Hivatalos lemondó levelében a megyék részéről megnyilvánuló közönyben az ellentétes érdekekben, a megfelelő anyagi erők és műszaki feltételek hiányában látja nagy tervének, a Tisza szabályozásának viszonylagos eredménytelenségét. Fáradozásai azonban nem voltak hiábavalóak: átmetszéseket, partvédő munkálatokat végzett a folyón, végig megtisztíttatta a medret, amivel lehetővé tette — az árvízvédelem mellett — a Tisza hajózását a sószállító hajók számára Tokajig.

10 Orczy Lőrinc lemondása után hosszabb ideig nem történnek nagyobb munkák a Tisza-völgyben. Említést érdemelnek viszont azok a polgári térképezések, amelyek II. József rendeletére az 1780-as évek második felében zajlottak, és a hajózható folyók felmérését célozták meg. E térképeket a vármegyei mérnökök készítették, közülük szakszerűségüket, sőt szépségüket tekintve is kiemelkedők a Szabolcs megyei geometra, Sexty András 17 darabból álló szelvényei, amelyek a Tisza megyénkbeii, a beregitől a borsodi határig terjedő szakaszát ábrázolják. Meg kell még jegyeznünk azt is, hogy a vízi munkálatok szervezése, koordinálása és irányítása szempontjából nagy jelentőségre tesz szert ezektől az évektől fogva az 1788-ban felállított Vízügyi és Építészeti Főigazgatóság (Aedilis Directio in Hydraulicis), amely tulajdonképpen a központi felügyelő hatóságot jelentette. Visszatérve a Felső-Tiszához, annak egyik igen problémás szakasza volt mindig a Záhony-Csap-Zsurk-Sálamon közti rész, ahol gyakran átcsapott a folyó a töltéseken, sőt saját medrét elhagyva, új irányt vévén, pusztulással fenyegette a part menti településeket. Az itt végzett munkálatokat pedig igen nehéz volt koordinálni, mivel három megyét, Szabolcsot, Zemplént és Ungot érintették. A két utóbbi A magyar vízszabályozás története. Szerk. Ihring Dénes. Budapest, 1973. 55. 158