Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Bene János: Adatok a magyar Királyi Ungvári 24. Gyaloghadosztály történetéhez (1944–1945)

sított. A létszám ilyen erős csökkenése az egész hadosztályra jellemző volt, sokan meghaltak, eltűntek, megsebesültek, vagy hadifogságba estek, s a folyamatos visszavonulás során a környékbeli ruszinok, szlovákok, románok jó része, de a magyarok közül is jócskán hazaszöktek szülőfalujukba, hogy a front közeledté­vel családjukat megvédelmezzék. Nagyrészük onnan került hadifogságba. 1944 októberének végén a 24. hadosztály feladta a Tisza menti állásait, s ezután mintegy két hónapon át (1944. november 5-től december 20-ig) a Bodrog vonalát védte Sárospataktól Olaszliszkáig. Innen az év utolsó napjaiban a Hernád völgyében Kassán át Rozsnyó, Krasznahorka térségébe hátrált, ahol ismét védel­mi feladatot kapott. A hadosztály itt szakadt ki az 1. hadsereg alárendeltségéből, s a továbbiakban a 101. német vadászhadosztály kötelékében, annak parancsnok­sága alatt harcolt. Várhosszúrét, a Szilicei-fennsík, a Szádellői-völgy falvai mind­mind magyar katonasírokkal vannak tele. A létszámában nap mint nap fogyatko­zó hadosztály 1945. január 22-én hagyta el a Szilicei-fennsíkot és Rozsnyón, Dobsinán és a Stureci-hágón áthaladva jutott a Garam völgyébe, ahol tovább hát­rált Besztercebánya felé. Itt a magyar alakulatokat szétbontva, zászlóaljanként, sőt századonként németek közé osztották be. Alig egy hónap múlva az erős ellen­séges nyomás elől ismét nyugat felé tartott a hadosztály, a Stubnyai-hágón át a Túróc völgyében. 1945. április elejére érte el a hadosztály-parancsnokság, a 12. és a 21. gyalogezred két, erősen lecsökkent létszámú zászlóalja a gyülekezésre ki­jelölt területet, Stubnyafürdőt, ahol ismét védelembe mentek át, egyre nehezebb körülmények között, mert a hadosztály alakulatai nem tudtak előzőleg leválni az őket üldöző szovjet és román csapatokról. Ebben a kilátástalan helyzetben rendelte be Bajmócra az elöljáró német XLIX. hadtest anyagi törzse eligazításra dr. Szilágyi Gábor™ vezérkari századost, a hadosztály anyagi tisztjét, ahol tájékoztatták arról, hogy a németek további visz­szavonulását ezen a terepszakaszon a 24. hadosztály fogja biztosítani. Szilágyi Gábor azonnal felismerte, hogy ez a hadosztály teljes megsemmisülésével lesz egyenlő. Visszatérve a magyar parancsnokságra a távollévő hadosztályparancs­nok, Rumy Lajos 25 ezredes helyettesét, Muzsay Ferenc ezredest egy hosszú, és a visszaemlékezések szerint, sokszor drámai elemeket sem nélkülöző vitában meg­győzte arról — amit a hadosztály-parancsnokság tisztjei ekkor még nem tudtak —, hogy a szovjet csapatok már elérték Bécset, a Kárpátoktól északra bevonultak Sziléziába, az ellenállás tehát teljesen felesleges és értelmetlen, a nem kívánt ha­difogságot pedig csak egyféleképpen lehet elkerülni, ha átallnak az oroszokhoz. A hosszú és kemény vita után Muzsay ezredes és törzse a hadosztály ma­radék legénysége megmentése érdekében, múltjával és neveltetésével szakítva vállalta az akkori magyar tiszti felfogástól teljesen idegen döntést. A 21. gyalog­ezred állásain keresztül románul és oroszul tudó parlamenterek lépték át a vona­lat, s vitték magukkal az átállási javaslatot, mely szerint a 24. hadosztály meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom