Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Gaál Ibolya: Hadigondozási ellátás Szabolcs és Ung valamint Szatmár-Bereg vármegyékben, 1914–1950

lehetett, mert a lakosság anyagi ereje a mindenféle célra történő gyűjtés következtében kimerült. Szükséges volt tehát, hogy a törvényhatóság biztosítson egy állandó nagyobb összeget. Ezért a törvényhatóság 1921 május 10-én tartott rendes tavaszi közgyűlésén elhatározta, /5829/1921. K.sz./ hogy a népiroda részére kisebb segélyek nyújtása céljaira 1921-től kezdődőleg 1 %-os pótadót állapít meg. Az így befolyt összeget "Szabolcs vármegye Hadirokkant, Hadiözvegy és Hadiárva Alap"ként kezelte, melyből a szükséges összegeket a vármegye alispánja utalványozta a Hadigondozó Népiroda igazgatója kezeihez. Az igazgató a segélyeket a népjóléti és munkaügyi miniszter utasításainak megfelelően az alispán felügyelete mellett osztotta ki. Az 1 %-os pótadó az 1916. évi XXXIX. tc. alapján került kivezetésre, melyet a belügyminiszter 1921. november 12-én kelt 91721/1921. III. I. sz. alatt jóváhagyott. Ekkor Szabolcs vármegyében több mint 5000 hadisegélyben részesülő hadigondozott /hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, stb/ volt, hisz csak kevéssel ezelőtt fejeződött be az első világháború, melynek következtében jött létre e réteg. Az összes hadigondozottak száma - a hadisegélyben nem részesülőkkel együtt meghaladta a 16000-t.s Az I. világháború befejezése után, csak 1919 végén került a hadigondozás az akkori Népegészségügyi, később pedig a Népjóléti- és Munkaügyi Minisztérium feladatkörébe. Ezzel átvette az összes, nem hivatásos állományból származó rokkantak katonai nyugellátási és a vele kapcsolatos ügyek intézését. A Népjóléti Minisztérium később megszüntette a katonai nyugellátást, és helyette a 2700/1922. M.E. sz., az első intézményes kormányrendelettel járadékellátást vezetett be.

6 Annak a hadigondozottnak, akinek hadieredetű fogyatkozása indokolta testrészpótlóval vagy gyógyászati segédeszközzel való ellátását, arról is a Hadigondozó Népiroda gondoskodott /természetesen ezek javításáról is/. A népirodák a szükséges javításokat a székhelyükön lakó orvosi műszerészekkel, illetve ilyenek hiányában ügyesebb lakatosok vagy cipészek által végeztették. Ezekkel az iparosokkal egy évre szóló szerződést kötöttek, melyet jóváhagyás végett az Állami Művégtaggyár miniszteri biztosához kellett felterjeszteni. Amennyiben a helybeli iparos a javítandó gyógyászati segédeszközt anyaghiány vagy megfelelő felszerelés hiánya miatt nem tudta megjavítani, vagy a protézis megjavítása nagyobb szakértelmet követelt, a Hadigondozó népiroda hozzájárulhatott, hogy a rokkant protézisét az állami Művégtaggyárban javíttassa meg. Ilyenkor a Budapestre történő ingyenes utazás céljából "Utazási igazolvány"-nyal látta el a hadirokkantat.