Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Cieger András: A Bereg megyei politikai elit a dualizmus időszakában

Bereg Megyei Gazdasági Egyesület alelnöke. Részt vesz a Magyar Észak-Keleti Vasút helyi építkezéseinek megszervezésében is (1870-74). ABereg megyei kasz­inó egyik alapítótagja. 362 kat. holddal rendelkezett Beregben (1893). 1875-ben 1004 forint egyenes adót fizetett. Meghalt 1877 decemberében Munkácson. 12 Guthy Ferenc: sz. 1822-ben. Jogi végzettséget szerez, majd Debrecenben ügyvéd, 1849-ben honvéd százados, később Beregi másodalispán (1868-1871; Horváth I. mellett), majd 1871-től a királyi törvényszék elnöke Beregben (1875­ig), ezután haláláig visszavonultan él. A Bereg megyei kaszinó egyik alapítótag­ja. Meghalt 1909. jan. 10-én. 1884-ben 230, 1897-ben 218 forint egyenes adót fizetett. 13 Péchy Tamás: sz. 1836-ban Madán (Szabolcs). Beregi főjegyző (1867-1873), majd alispán (1873-1881), 1872-től a Beregszászi Hitelintézet igazgatóságának alelnöke. Részt vesz a Magyar Észak-Keleti Vasút helyi építkezéseinek megsz­ervezésében is (1870-74). Meghalt 1881. dec. 24-én. 14 Jobszty Gyula: sz. 1841(7). 1867-től aljegyző Beregben, 1871-től közigazgatási szolgabíró, 1875-től főjegyző, majd nyugdíjazásáig alispán (1882-1905), a 35 tagú beregi alkotmányvédő bizottság tagja (1905-1906-os ellenállás); királyi tanácsos (1894-től). A Bereg megyei Központi Takarékpénztár felügyelő bizottságának tagja, majd elnöke; a Bereg megyei Kaolingyár Rt igazgatóságának elnöke (1912-től) és a Bereg megyei Kaszinó választmányának tagja (1883-tól). Meghalt 1927. jan. 24-én. 1909-ben 464, 1912-ben 485 korona egyenes adót fizetett. 15 Gulácsy István: sz. 1866-ban Beregszászon (Bereg). 1890-től beregi szolgabíró, később al- és főjegyző, majd alispán (1905-1918), a megyei ellenállás vezetője; a Vaskorona és a Ferenc József-rend tagja. A Bereg megyei kaszinó tagja, majd rövid ideig a kaszinó közgyűlésének alelnöke (1907-1908); a Bereg megyei központi Takarékpénztár Rt. igazgatósági tagja. A tanácsköztársaság időszaka alatt bebörtönzik (1919), de azután ismét beregi alispán (1919-1923), 1927-től pedig Szatmár-Bereg-Ugocsa törvényhatóságainak küldötte a felsőházban. Meghalt 1941-ben. 1909-ben 648, 1913-ban 894 korona egyenes adót fizetett (kétszeres számítás). 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom