Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 12. (Nyíregyháza, 1997)

Für Lajos: Balogh István

tak sokan kortársai közül, akik a kiemelkedés útját ilyen tanyasi (mondhatni sülttanyasi) módra járták volna végig. "Fennállásának" háromnegyed évszázados jubileumán az Alföldben megjelent beszélgetésünk elé ezt iram: " Ha azt mondom: Debrecen, a Nagytemplom és a Kollégium szellemisége után Balogh István és Szabó István jut eszembe. Ha azt mondom: magyar paraszt, apám és testvérei-sógorai után Balogh István zömök, csontos termetére, türkös-mongolos arcára gondolok. Ha azt mondom: a magyar nép tudósa, Györffy István mellett Balogh István alakja és munkássága magasodik föl az emlékezetemben. Neve így hát fogalmak hordozója. A debreceniség, a parasztiság és a tudományosság az a három szögelési pont, amelyekben összekötő szárai meghatározták és behatárolták Balogh István pályafutását". Ezekből sodródott "az a kemény jellemű, markáns egyéniség, amelynek jegyei összetéveszthetetlenül egyedülállóak zaklatott századunkban". A most idézett Beszélgetésben sok szó esett a politikusról, aki mindössze három évet áldozott fel a közélet oltárán. Figyelemre méltó, amit az erkölcs és politika, humánum és hatalom egymással alig összeférhető voltáról mondott. Mintegy összegezve közszereplésének tanulságait, kijelentette: "Keresztény erkölcs alapján politizálni nem lehet. Mert itt van mindjárt az igazmondás kérdése". Hiszen a hatalomba került politikus nem mondhat el mindent, ami az erkölcs szerint elmondandó lenne. "De - mondja tovább a tartására sokat adó ember - ígéretet megszegni még a politikusnak sem lenne szabad, még kis ígéretet sem. Vagy ne ígérjen semmit, vagy amit ígért, azt tartsa meg". így gondolkodott, aki a főispáni tisztséget önszántából, saját elhatározásából hagyta ott. S múzeumvezetőként ott folytatta a szakmáját, ahol három évvel korábban a Nemzeti Parasztpárt hívó szavára megszakította. Tíz évvel ezelőtt ama Beszélgetés során szóltunk mindarról, amit a nép tudósa leginkább kutatott, művelt: a szorosan vett néprajzi, azután az agrár- és településtörténeti, végül a művelődés- és művészettörténeti tárgykörben publikált műveiről egyaránt. A háromszáznál több tanulmány és könyv tárgyköre ennélfogva ugyan más és más, látszólag nagyon is különböző, ám köztük mégis szerves a kapcsolódás. És nemcsak az alkotó személyisége, de a tudományosság belső kötőanyaga, a témák egymásba futó és egybeszövődő szálai kapcsolják szerves egységbe az életművet. Ezeket a szálakat szőtte, fonta tovább az elmúlt évtizedben is - szüntelenül, fáradhatatlanul. Elmélyült, folyamatos kutatómunkával, újabb és újabb publikációkkal. A Beszélgetés óta újabb évtizedet forgatott mögénk az idő. És micsoda évtizedet! Az élet-változások újabb nagy hullámában azonban Ő változatlanul az maradt, aki mindig is volt: debreceni, - bár leghűbb társát mellőle a Mindenható elszólította - néptudós és magyar. Ez utóbbit, akárcsak a másik kettőt, szinte kíméletlen, ködöktől és gőzöktől mindig mentes józansággal vállalta, természetes