Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Csatáry György: A magyarországi Tiszahát történetének forrásai a beregszászi levéltárban

9. Építkezés és közlekedés 10. Egészségügy 11. Vallás- és iskolaügy Ezen tizenegy alcimet részleteiben taglaló egységek tájékozódást biztosítanak egy bizonyos szintig az iratanyagban, esélyt adva a kutatóknak az eredményes munkához. * * * Az alábbiakban következő függelék a beregi főispáni fond opiszai alapján készült. Itt a tartalmi kivonatokat témájuk szerint /a római számokkal jelölt/ fejezetekbe csoportosítottam. Az első szám 1-től 336-ig a sorszámot jelzi; a tizes szám a főispáni fond levéltári száma. Ezután a fond 1-6 opiszainak /egységjegyzékének/ valamint az egységek /jegy. hr./ száma következik. A tartalmi kivonat után az egység lapjainak száma van feltüntetve. Végül pedig az iratok keletkezésének évszámát közöljük. A válogatás csupán azokat a kivonatokat tartalmazza amelyekben említődnek a fent behatárolt tiszaháti térség helységei. Megjegyzendő, hogy a településhez nem kötött regeszták alatt is lehetnek tiszaháti anyagok, de a közölt jegyzékbe ez már a terjedelem miatt sem kerülhetett be. Hasonló jegyzék a beregi iratanyagról magyar nyelven még nem készült, ezért útmutatóul szolgálhat a kutatók számára. JEGYZETEK 1. A Bereg megyei főispáni fond 1342-1919 közötti évekről tartalmaz iratokat, amelyek 8184 egységbe vannak foglalva. 2. Csatáry György: Levéltári kalászatok, 1993. 5-9. oldal. 3. Az elsődleges feldolgozás alapján összeállított ma már nem használatos optszek: F.10,op. ljegy.hr. 2049. F. 10,op.4,jegy.hr.2003. F.10,op.2jegy.hr.l560. F. 10,op.5.jegy.hr.936 F.10.op.3,jegy.hr.l478. 4. Gyelo fonda N 10 /azon iratok összessége, ami a fond átdolgozása során képződött a munkafolyamatokról: jelentések, jegyzőkönyvek, kimutatások/. 5. A selejtezésről és az iratok hányattatásáról levéltárunk munkatársainak visszaemlékezései alapján ittam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom