Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Dráviczki Sándor: A Nyíregyházi Állami Tanítóképző 1948-1959 közötti története

így létrejött Magyarországon az érettségire épülő 3 éves tanítóképzés, mely a magyar tanítóképzés jobbítását kívánó törekvések megvalósulásának jelentős ténye. Az előzőekben vázolt szervezeti változások a következő képpen elintették a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőt. Az 1948/49-es tanévben I. osztály nem indult, a II. III. IV. osztály líceumként s az V. osztály tanítóképzőként funkcionált. A tanári kar indítványozta a gimnázium V. osztályának megnyitását is, de a VKM a kérést elutasította.' 2 A 49/50-es tanévet a nyíregyházi intézmény I. II. III. pedagógiai gimnáziumi - tanítóképző tagozat ­és IV. líceumi osztállyal indította. A II. o. a VKM külön engedélyével, az intézmény teljessé tétele szempontjából nyílhatott meg.' 5 A második félévben pedig lehetőség nyílt a IV. líceumi osztályt IV. tanítóképzős osztállyá átszervezni azok részére, akik megfelelő eredményeket értek el. így Nyíregyházán 28 fővel folytatódott a képzés IV. évfolyami tanítóképzős osztály keretében. 14 Ezt követően egy évre gyakorlatra mentek a IV. évesek, majd összevont érettségi és képesítővizsgát tettek 1951, augusztusában. Az 1950-5l-es tanévtől az intézményben tanítóképzős I-IV. osztályok indultak. Az 1957/58-as tanévben I. osztály már nem indult, s a fokozatos kifutással a képzés átadta helyét a felsőfokú, főiskolai szintű tanítóképzésnek. 1957 szeptemberében, a nagy tanítóhiányra való tekintettel érettségivel rendelkezők is engedélyt kaptak képesítés nélküli tanításra, s számukra 2 hetes "elindító" tanfolyamot rendeztek az intézményben. Az év folyamán még két alkalommal tartottak részükre konzultációt, s a résztvevő 47 fő év végén először kiegészítő érettségi, majd képesítő vizsgát tett. Ugyanakkor érettségivel rendelkező tanulók számára párhuzamos IV. osztály indítását is engedélyezte a minisztérium. 150 fő jelentkező közül a felvételi után 62 fő kezdte meg a tanulmányait, egy tiszta lány és egy vegyes osztályban. /J A tanulók év végén kiegészítő érettségit téve a többi negyedikessel együtt gyakorlóévre mentek, hogy egy év múlva tehessenek sikeres képesítővizsgát. 16 A következő tanévben három ilyen osztályt indítottak. így összesen négy negyedik osztály volt. Érettségi, illetve képesítő vizsgájuk az előző évben leírtak szerint zajlott le. Az 1959/60. tanévben az utolsó tanítóképzős negyedik osztály a Nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben év végén érettségit tett és a gyakorló év után, 1961-ben képesítőzött. Ez az osztály volt az utolsó, mely Nyíregyházán középfokú tanítói oklevelet szerzett.' 7 Tárgyi feltételek alakulása Az intézet és a diákotthon a Széchenyi utca 6. szám alatt lévő egyemeletes, s a Báthory utca 1. szám alatti földszintes épületben működött. Margittai Mária Valéria gúnnáziumi szakfelügyelő 1950. február 10-i látogatása során a

Next

/
Oldalképek
Tartalom