Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)
Margócsy József: Nyíregyháza nemzet- ill. országgyűlési képviselői 1848-1944 között
Az 1939. május 29-i választáson a mintegy 8000 szavazatból Kóródi kapott 2802-t, Bertalan 2626-ot, Korompay Károly pedig 2598-at. Az újabb fordulóban már csak az első két személy vehet részt: a városban erös összefogás észlelhető az idegenből jött Kóródi ellen. Ekkorra már Bertalan a Magyar Élet Pártjának hivatalos jelöltje, s a megválasztását már a római katolikusok is támogatni kezdik. Helyi főpásztoruk fölhívásában ugyan nem nevezi meg név szerint Bertalant, de híveinek a kormány hivatalos jelöltjét ajánlja szavazatukra méltónak. Nem sikertelenül: június 6-án még többen jöttek el a szavazásra. Bertalan 4184 szavazatával szemben Kóródi 3977 támogatóra talált. Megjegyzendő, hogy Kóródi a listán gyűlt szavazatok alapján szintén mandátumhoz jutott. Az eredetileg négy évre tervezett ciklus a bábom miatt meghosszabbodott 1944-ig. A vizsgálat alá vett száz év utolsó nyíregyházi képviselője, Bertalan Kálmán, mérsékelt, konzervatív beállítottságú állásfoglalásaival, közvetlen emberi magatartásával mindig szemben állt a szélsőséges áramlatokkal. Az államfő elismerte, becsülte ezt, és 1943-ban kormányfőtanácsosi címmel tüntette ki. A szovjet csapatok közeledtére feleségével elhagyta az országot, az utolsó évtizedekben a tengerentúl éltek. Halála után nem sokkal felesége hazahozta férje hamvait, őmaga már itthon maradt, s három év elmúltával, amikor ő is elhunyt, őt is itt helyezik örök nyugalomra, a Morgóban, a Bertalant fölnevelő Palicz nagymama és család sírkertjében. # # * Rövid visszapillantásként még néhány összefoglaló gondolat idekívánkozik: a. / Az esetek többségében vagy itteni születésű, vagy itt már régebben letelepedett személyt választottak. Kivétel csak Hatzel, akinek családja ugyan félévszázada már itt lakik, de Márton csak az utolsó napokban telepedett vissza. - Ezek, az idevaló képviselők már megválasztásuk előtt is a város fejlődésének eredményes hivatalos vagy társadalmi mozgatói, és később is ugyanígy munkálkodtak /Benczúr, Vidliczkay, Somogyi, Ferlicska. Bencs, Meskó, Bertalan, - kivétel Beniczky/. - A bokortanyák gazdái lényegében csak az első habom után jutnak jelöltséghez, abban az időben, amikor már a városlakók voltak többségben az urnáknál. De tekintélyes szavazótáboruk egyben munkájuk, tekintélyük elismerése is. Vagyis Paulusz és Lovas Kovács háttérbe szorulása nem a paraszti érték hiányát, hanem a paraszti szavazótábor csökkenő arányát jelezte. b. / Az apályosabb időkben kapkodva "importált" jelöltek megválasztásuk után nemigen tettek a városért semmit /Bánó, Péchy, Dvorcsák/: nem csuda, hogy emléküket nagyítóval sem találja az esetleges érdeklődő a korabeli monográfiákban. Viszont nem egy, idegen környékre való képviselőnk