Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 11. (Nyíregyháza, 1995)

Galambos Sándor: A kiegyezés ellen (Böszörményi László harca eszményeiért)

pénzbírságra ítélte a szerkesztőt. Rengetegen tiltakoztak az egyre súlyosbodó betegségben szenvedő képviselő meghurcolása ellen. A szolidaritás jeleként a pénzbüntetés többszöröse gyűlt össze néhány hét alatt. A per az egyik első, ha nem a legelső koncepciós sajtópernek tekinthető. A sajtótörvény ugyanis az általánosságokon /közerkölcs, stb./ túlmenően tételesen csak egyetlen vétséget tartott büntetendőnek: az uralkodócsalád közösségében létező osztrák-magyar kapcsolat tettleges felbontására izgató törekvést. A pert kirobbantó kossuthi inkriminált passzus pedig a tettre való felszólítást nem tartalmazza. Kétséges tehát a jogalap. Hogy példát akartak statuálni, azt a vád rugalmas átalakítása is bizonyította. Először azt állították, hogy Böszörményi visszaélt a szerző akaratával. Ezt azonban maga Kossuth cáfolta meg, s kijelentette, hogy a közzététel akaratával és tudtával történt. Ezt követően azon az alapon perelték a szerkesztőt, hogy ő elérhető közelségben van, szemben a külföldön élő szerzővel. Böszörményi meggyőzően igyekezett igazát bizonyítani mind a képviselő­házban, mind saját lapjában, de önmaga védőjeként a bírósági tárgyaláson is. Az ítélet meghozatala után fellebbezésekkel próbálkozott, de eredménytelenül. Betegségére hivatkozva, orvosi igazolásokkal alátámasztva sikerült a börtönbe vonulás időpontját többször elhalasztania. A börtönben viszont már vissza­utasította barátai segítségét, akik kieszközölték volna szabadon bocsátását, ha azt ő maga kéri. Utolsó elégtételként még megkapta a hírt, hogy Nagykállóban újra kép­viselővé választották, néhány nap múlva azonban 1869. március 24-én a fogházban elhunyt. 13 Elfogadhatjuk azt a történészek körében általánosan kialakult véleményt, hogy a kiegyezés szükséges kompromisszum volt, s lehetővé tette a magyar társadalom polgárosulását. A kiegyezés ellenes tábornak is voltak azonban figyelemre méltó érvei. Ezeket az érveket Böszörményi tevékenysége, emberi kiállása nagy mértékben hitelesítette. Erkölcsi, emberi habitusára az jellemző, hogy "... küzd, harczol, fáradatlan, ernyedetlen, soha egy pillanatig sem lankadva, az általa vallott elvek igaz­' ' ' + "14 sagaert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom