Szabolcs-Szatmár-Beregi levéltári évkönyv 10. (Nyíregyháza, 1994)

Fazekas Rózsa: Földművelés és állattenyésztés Szatmár megyében az 1828. évi összeírás tükrében

Buzsák, Monostor (Bányavidék), Avasújváros, Kőszegremete, Ráksa, Terep, Vámfalu (Avasság), Alsóboldád, Dobra, Farkasaszó, Felsőboldád, Gyűrűs, Ivácskó, Kisszokond, Középhomoród, Lophágy, Meddes, Nagyszokond, Nántű, Pácafalu, Rákosterebes, Réztelek, Sándorfalu, Szakasz, Tomány (Bükkalja) . Az igaerővel rendelkezők számára az Avasságban és a Bányavidéken kisebbnagyobb fUvarozási lehetőség nyílt. Avasújváros, Bujánháza, Komorzán, Kőszegremete, Mózesfalu, Ráksa, Terep és Vámfalu marhás gazdái Szatmáron gabonát vettek, amit Szigetre Máramaros megyébe szállítottak, és ott nyereséggel eladták. Ez a vállalkozás azonban, amióta megnyitották Lengyelország felől a Sziget felé vezető utat, kisebb haszonnal járt. A Bányavidéken a szekeresek a bányászi hivatal és a királyi kamara részére pénzért fuvaroztak, a gyalogosok favágással, szénégetéssel és egyéb napszámos munkával keresték kenyerüket. A megye lakosságának több mint egyharmada a folyóhátakon és az Erdőháton élt, ahol a 109 településből mindössze hétnek a határában haladta meg az úrbéres szántó (ugar nélkül) az 500 pozsonyi mérőt. Közvetlenül a Szamos mentén elterülő falucskák földje termékeny volt, mert a folyó időről időre beborította "zsíros" iszapjával. A többi község úrbéresei vallomásukban azt hangsúlyozták, hogy határukban a föld agyagos, nehéz művelésű és terméketlen vagy legfeljebb középtermékenységű. A Szatmárnémeti vonzáskörzetébe tartozó települések közül 28 jobbágyai és zsellérei vállaltak a városban munkát, hogy "megkeressék élelmüket" vagy kiegészítsék a "nyomorúságos gazdálkodásból" származó jövedelmet. Fehérgyarmat, Méhtelek, Pusztadaróc, Sárköz, Cégény, Szinyérváralja, Vetés, Gyügye és Tunyog lakói helyben találtak munkát: gabonáért vagy pénzért kaszáltak, kapáltak. A földesúrtól felében bérelt földből éltek Nagyszekeres, Angyalos, Sályi, Rápolt lakói, mivel úrbériségük nem volt, de Fehérgyarmaton, Matolcson, Panyolán is használtak a családok árendás földet. A "hátakon" épült községek felében a megkérdezett tanúk vallomása szerint semmilyen kereseti lehetőség nem volt. A szántás - vetésből és marhatartásból, valamint az ősfoglalkozásokból - halászat, vadászat, gyűjtögetés - megéltek, de a pénzszerzés szinte megoldhatatlan feladat elé állította őket, különösen ha egy-egy marhadög a legjobban és legkönnyebben értékesíthető árujuktól is megfosztotta őket. Ebbe a csoportba tartoztak a Tiszahát községei is amióta a Magyar Kamara bérbe adta a tiszai sószállítást Komáromi Domokos társaságának, amely nem tartott igényt a Tisza menti lakosok munkájára, így azok pénzkereseti lehetőség nélkül maradtak. Az úrbéres szántóföld terjedelmének vizsgálata után rátérünk a korabeli gazdálkodás leírására.