Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)
Kujbusné Mecsei Éva: Hagyatéki iratok (Szabolcsi nemesek és nyíregyházi mezővárosi polgárok végrendeletei, hagyatéki leltárai és árvagyámi számadásai a XIX. század első feléből)
Végrendeletek 1. sz. melléklet Nagykálló, 1820. február 25-március 28. Nagykállói Kállay Miklós császári és királyi tanácsos végrendelete "Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek úristennek szent nevében. Ámen. Alább is megírt Nagykállói Kállay Miklós császári és királyi tanácsos,* néhai boldog emlékezetű édesatyám Nagykállói Kállay György, s báró Muraniczi Horváth Mária édesanyámtól született fia. Ámbár én testemben el vagyok is gyengülve, de Istenem szent kegyelméből ép elmével vagyok, meggondolván az emberi életnek bizonytalanságát, minthogy a jó Isten engemet három életben lévő kedves gyermekkel, Imre, Albert és Kristóf fiammal megáldani méltóztatott, ezeket a történhető viszálykodástól meg akarván kímélleni, az igaz atyafi szeretet fenntartására közöttük, ezen alább Irt atyai végső rendelést teszem, úgymint: Először. Az ősi osztályomba jutott fekvő örökös javaimon a haza törvénye szerint fiaim együtt, egyenlően osztozzanak, és azért azok ezen végső rendelésemnek nem céljai. Másodszor. Amely fekvő és ingó jókat magam szerzettem, épületeket nagy költséggel tétettem és szerzettem, házi mobiliákat 2 ezüstöket, aranyakat, drágaköveket és más köves portékákat, pénzbeli-gyűjteményeket és számos ritkaságokat tetemes költséggel összegyűjtöttem, költséges, de hasznos gyümölcsös- és mulatókertet építettem, szőlőt plántáltam és pénzen is vettem, melyek ezen tekintetes nemes Szabolcs vármegyében fekvő Nagykálló városában, Kiskálló és Kállósemjén helységekben famíliám örökségében vannak, egyszóval valamiket én magam szerzettem, ide értvén a K.Bagosi pusztának felét is, melyet idegen kézből az örökvallások alól magamnak nagy summa pénzzel örökösen visszaszerzettem, melyet is most tekintetes nemzetes Revizsnyei Reviczky Mihály úr éntőlem zálogban blr, mindezekről teszem ezen végső rendeléseimet eképpen: Elsőben kedves fiaimnak értésekre adom, hogy ők ezen előszámlált minden keresményemen egyenlően nem osztozhatnak azoknak elpusztulása nélkül, azért azokba Kristóf fiamat rendelem örökösömnek: úgymint Kalló városában lévő udvaromba, udvarházamba, az ottan lévő minden épületeimbe, és azon udvarházamban találtatható minden mobiliámba, arany, ezüst eszközeimbe, drágaköves portékáimba, régipénz-gyűjteményeimbe, könyveimbe, fegyvereimbe és más,