Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Margócsy József: Születésnapi tisztelgés Balogh István előtt

bi kutatási összefoglalásait is: megyénket bemutató, afféle monográfiapótló utikönyvet szerkeszt, mind jobban rákap a szabolcsi-szatmári levéltári anyagok kutatására, rendszeres cikkírója a Szabolcs-Szatmári Szemlének. így aztán szinte természetes, hogy Gulyésné kéri fel és nevezi ki a megyei levéltár igazgatójává, és természetesen kap hasonló támogatást a megyei tanácsi titkár Fábián Lajostól, illetve a később hivatalba lépő elnökhelyettes Gyúró Imrétől is. Amikor annak a bizonyos átkos korszaknak -nem véletlenül- számos hibáját nyilvántartjuk, érdemes egy-egy ilyen tényt is emlékezetben tartani. Most pedig, afféle végső áttekintés gyanánt, ideírom azt a közmondást, amely Balogh István Bátyánkkal kapcsolatban gyakorta eszembe jutott már régebben is, - amikor pedig még sző sem esett arról,hogy nekem itt ilyen szerepben kell ministrálnom. Tanácsoltatik ugyanis a latinoknál, miszerint: Quidquid agis, prudenter agas et respice finem, tehát: "bármit cselekszel,okosan cselekedd és gondolj a végére /végre/". Amikor itt a finis, finis = határ, vég - jelentés szerepel, korántsem gondolok az életpálya végére, befejeztére, hanem a finisz szónak a magyar sportnyelvből ismert jelentésére: a finisre, - mert azért kétségtelen, hogy most a célegyenesbe fordulásról van szó itt, e szép kerek évforduló kapcsán. Hadd emlékeztessek arra, hogy a fentiekben az ünnepelt pedagógus mivoltára vonatkozik mindaz, amit elmondtam. E -közmondás felöl nézve is: mily tanári bölcsességgel, kvázi prudenter, vitte, vezette életét, miközben nem feledkezett meg ifjan kitűzött céljairól, s idős korában is mindig tökéletesítette és kiegészítette addigi munkásságát olyan területeken is, amelyeken más nem munkálkodott, nem kutatott. Neki volt igaza, amikor ilyen olyan helyzetekben -post tot discrimina rerum- mindig a cél felé nézett: megőrizve emberségét, szüleitől örökölt tisztességét: kiböjtölte tudományos tervei nagyrészének véghezvitelét, s lám: a finisben, a betakarításkor egymásután érik elismerések Hajdúban, Szabolcsban, szakmai körökben, kitüntetést osztogató kormányszinten, a régi, hű barátok, egykori pályatársak körében, a megfogyatkozott létszámú család szeretetében. S örömmel hallom, a megtisztelő elismeréseknek még korántsincs vége. Hiszem, tudom, hogy nem adta fel kálvinista vallásának a predestinációra vonatkozó hitelveit. De ő a reformkori nagymagyarok elveinek megfelelően vállalta a küzdést: nem nyugodott bele a felgerjedt mozgalmi bakfisok, a buta emberek, az értetlen és eleve bizalmatlan hatóságok piszkaturéiba, ellehetetlenítően hatalmaskodó intézkedéseibe, hanem - érezve a családi tűzhely melegét, a rábízott talentum gyümölcsöztetésének felelősségét, előbb-utóbb, de mindig: úrrá lett a nehézségeken, talpra állt - és neki lett igaza.