Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Filep János: Egy volt „hadifogoly” emlékezése (1944–1948)

rozatok hasítják a csendet. Aludni indulunk, már aki tud aludni. Hajnalban fegyverropogásra ébredek. A ház népe már talpon van, izgatottan várjuk a reggelt. A lakást elhagyni nem lehet, pedig éget a kíváncsiság, mi van az utcán? Végre megvirrad. Kimegyek az udvarra, a kapu előtt orosz katonák mennek. Köszönök. "Drasztutye!", fogadják, valamit mondanak, de nem értem. Csupán egy-két szót tanultam meg a németekkel vonuló és a faluban megszállt oroszoktól. A férfiak már az utcán vannak, kezdődik a barátkozás. Első világháborús hadifoglyok - akik még tudnak valamit oroszul - tolmácskodnak. Később az asszonyok hoztak tejet, kenyeret, almát, kínálták a katonákat. Azok akkor nem fogadtak el semmit. Csodálkoztunk, mert a propaganda egészen mást mondott. A katonák kézzel is mutogatva magyarázták, nem kell félni, a ruszki nem bántja a magyart, a háborúnak nemsokára vége, Hitler kaputt. A háborúnak azonban még nálunk sem volt vége. A Tisza nyírségi oldalán még német és magyar katonaság tanyázott. Ők még erőlködtek. Néhány civil és két orosz katona a Tisza töltéséről szemlélte a túlsó partot, amikor egy magyar katona átkiáltott, vigyük át a csónakot. Azt gondolván, hogy lónyai ember is haza szeretne jönni. Gerzsenyi Béla, Eperjeske községbe való fiú jelentkezett, majd ő átviszi, gondolván, így könnyebben jut haza. Amikor a csónakból kiszállt, két magyar katona fegyveresen kilépett a fa mögül, és Bélát elvitték. A két orosz katona át akart lőni, de az emberek nem engedték, azt mondták, mindenki menjen haza, mert még baj lehet. így is történt. Mi is hazamentünk, a Tisza-töltéshez harmadik házban laktunk. Az utcán a szomszéd kapujával szemben állt egy katonai teherautó, rajta 15-20 szovjet katona üldögélt. Vasárnap volt, ebédelni akartunk. Amikor édesapám kimerítette a tálból az első kanál levest, egy hatalmas nagy robbanás hallatszott, az utcai ablakunk nagy csörömpöléssel beömlött, a levesbe hullott a vakolat. Nagy riadalom, mindent otthagytunk, rohanás a bunkerbe. A lövedék, amellyel a Tiszán túlról a teherautót akarták kilőni, velünk szemben az utca túlsó oldalán csapódott be, mintegy 15-20 méterre az autótól. Szerencsére egy szovjet katona sem sebesült meg, de azonnal eltávoztak. Ezt követően még több lövést kapott a falu, nagyobb kár azonban nem történt. Sajnos, halálos áldozat mégis lett. Az egyik gyerek, Filep Zolika - 4-5 éves lehetett - éppen akkor ment ki az udvarra pisilni, amikor velük szemben az egyik lövedék becsapódott, és egy repesz halálra sebezte. Ez a sajnálatos eset mindenkit megdöbbentett. Az orosz katonák emlékezetem szerint két vagy három nap múlva jöttek vissza, és fokozatosan kezdett megindulni az élet. Számunkra mozgalmas időszak következett. Csapnál még folytak a harcok, ezért Lónya és Tiszamogyorós között átkelő hidat kellett építeni. A község munkára fogható embere mind itt dolgozott éjjelnappal felváltva. A híd cölöpökre épült, talán egy hónap, vagy három hét alatt lett kész. Orosz katonákkal együtt dolgoztunk,