Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Dessewffy György: Egy hitbizomány hanyatlása

nek, sérelemnek. Oscsenda lelkiismeretes tanító volt, szerette a gyerekeket, tanítványai is ragaszkodtak hozzá: felvidéki fiú, s magam is onnan származva, felfedeztük, hogy gyakorolhatjuk olykor szlovák /akkoriban úgy mondtuk: tót/ nyelvtudásunkat is. Évek múltával megoldódtak a lakásproblémák is: Tőrös Pál főkönyvelő Nyíregyházára került, megürült a paszabcsúcsl likasa: ide jöhetett az ezeddig a tanítói lakásban élő állatorvos. Hadházy éppen akkoriban nősült, felesége is tanító, így átjöhettek Görögszéllásról ebbe a nagyobb, kéttanerős iskolába, lakásába. Oscsenda pedig, még nőtlen ember lévén átköltözött a görőgszállási, kisebb iskola tanítói lakásába, természetesen jobb körülmények közé, mint volt emitt az irodában. És itt most már évtizedeket kell átugornom: Hadházy, gondolva a nyugdíjas évekre, a Paszabcsúcs alatti parcellázásokból házhelyet vásárolt, elkezdte a kert gyümölcsfákkal betelepítését, hogy nyugdíjaskorukban a maguk gazdái lehessenek. Hadházy idősebb volt mint én, bizony már nem tudom, hogy ott maradtak-e vagy Nyíregyházára költöztek,élnek-e még egyáltalában. - Oscsenda Görögszálláson megházasodott, fiacskája születéséről is hallottam. Mivel a tanya megszűnt, az iskolának nem volt növendéke, a bashalmi határbeli iskolába kerüléséről még volt hírem. 8 is vett telket, építkezett; még Bashalmán halt meg. Felesége aztán gyermekével Királytelekre költözött, - mint ezt 1980-ban hallottam. b./ Szomszédság és nyelvgyakorlat Az 1925/26. gazdasági évben hozzám tartozott az a hét, egyenkként 50 kh-s tábla, amelyiknek nyugati oldalán már kisebb területek eladásra kerültek: a nyíregyházi hatérbeli bokortanyák gazdái, az u.n. tirpákok vették meg ezeket. Többször is gyalog jártam be ezeket a földeket-táblákat, nagy figyelmet szentelve a már az ősszel elvetett gabonavetésekre. így fordultam meg a nyugati táblákban is: egyszer éppen szép, vénasszonyok nyarának idején, s örömmel vizsgálgattam a szépen megbokrosodott őszi vetéseket. A szomszédos terület gazdája felfigyelt rám, egyszer át is jött, hogy közösen vegyük szemügyre a fejlődő vetést. Udvariasan szólított meg, szólt hozzám, de felvidéki fülem azonnal észlelte az itt meglehetősen szokatlan akcentust, s jó kedvemből szlovákul válaszoltam neki. Csudálkozással vegyes öröm ült ki a napbarnított öreg gazda arcára, s attól kezdve kellemes barátságba kerültünk, némi nyelvgyakorlat ürügye alatt. Érdekes, hogy olykor a távolabbi Füzes bokorból is jöttek tirpák gazdák, hogy egy kicsit beszélgethessünk apáink nyelvén. Éppen a közös határon szomszédomnak szép dinnyeföldje volt, mindig meg-megkínált kóstolóval. Nyáron aztán, amikor délben már nagy a meleg, szomszédom azzal kedveskedett, hogy ő már hajnalban leszedte az ajándékul kiszemelt görög vagy sárga dinnyét, ezeket a táblát szegélyező fák árnyékába tette el, hogy akkor is hűsíthessem magamat a finom dinynyékkel, amikor esetleg mér ő nem volt kint a földjén, mire én odaérkeztem.