Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Lekli Béla: A Napkori Nemzeti Bizottság

lélta s ezért a sérelmek méltányos elintézésére felszólította a községi elöljáróságot. A bizottság arról is tudomást szerzett, hogy a Földigénylő Bizottság egyes tagjai saját, illetve jogosu­latlan családtagjaik részére igényeltek és kaptak házhelyet. Ebben az ügyben is átírt a községi elöljáróságnak, mivel a bizottság hatósági jogokat nem vindikált magának. Gyakran kereste meg a községi elöljáróság a Nemzeti Bizottságot a háború után még erősebben folytatódó ál latbeszolgáltatások felül­ vizsgálata végett. A bizottság megvizsgálta a szöbanforgö szemé­lyek gazdasági helyzetét, megélhetési viszonyait, valamint családi körülményeit és azoknak megfelelően döntött. Az 1945. július 1-i ülésen pl. Hegyes János, Páll Mihály, Antal Györgyné és Lipták Ferencné ügyében hozott határozatot. A beszolgáltatás ezek közül legsúlyosabban Hegyes Jánost és Pál Mihályt érte. Hegyes János igen szegény és nagycsaládu ember volt, akitől nem is a saját, hanem a hajadon lánya tulajdonát ké­pező tehenet vitték el. Köztudomású dolog volt, hogy Hegyes János leánya a nyíregyházi kórházban teljesített szolgálata révén sze­rezte tehenét. Páll Mihály szintén nagycsaládu ember volt, aki két tehenével művelte kevés földjét,s ezenkívül gyermekeinek tej­jel való ellátása miatt is igen nagy szüksége volt azokra. Ezért a Nemzeti Bizottságnak az volt a véleménye, hogy a legközelebbi beszolgáltatásakor, vagy addig is, ha a községi elöljáróság tu­domást szerez olyan egyénekről, akik kettőnél több beszolgálta­tásra alkalmas tehénnel rendelkeznek és azt eltitkolták, hatósági ármegtérítéssel az elöljáróság igényeljen panaszosok részére fe­jőstehenet. Az igazságnak megfelelően döntött a Nemzeti Bizottság az An­tal Györgyné és Lipták Ferencné között felmerült tehén-ügyben is. Helyesnek találta a Termelési Bizottságnak azon intézkedését, hogy Antal Györgynétől az oroszok részére 1 db. szarvasmarha be­szállítását követelte, mert maradt még neki 1 db fejős tehén és 1 db. hathónapos borjú. Lipták Ferencné viszont a beszolgáltatás ideje alatt a községi elöljáróság beleegyezésével 1 db. 270 kg súlyú meddő marhát hozott fel és az lett beszolgáltatva Antal Györgyné nevén. Ezek szerint utóbbi tartozott volna átadni Lipták Ferencnének beszolgáltatásra kerülő fejős tehenét. Lipták Ferenc­né szegény asszony volt, 6 élő gyermekkel, férje a hadiszolgálat­ból még nem tért haza, s egész marhaállományát ez az egy db. med­dő marha képezte. Ezért arra törekedett, hogy csere útján fejős tehénhez jusson. Tekintettel a fenti körülményekre és arra, hogy Lipták Ferencné még a két tehén közti súlykülönbözetet is hajlan­dó volt megfizetni, a bizottság az elöljáróság intézkedését kér­te, hogy Antal Györgyné tehene Lipták Ferencné tulajdonába kerül­jön. Nem ez volt az egyetlen "marha-ügy". A háború okozta zűrzavar természetesen lóügyet is szült. A Nemzeti Bizottság előtt 1945. június 28-án megjelent Lekli János és előadta, hogy a nagykállói rendőrparancsnokság utasítására ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom