Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 9. (Nyíregyháza, 1993)

Fazekas Rózsa: Magyarország államháztartása és adórendszere a XIX. sz. első felében

kettőnek kötelessége vigyázni, nehogy járásának adófizetői túlterheltessenek. Nem akarom fejtegetni, hogy mennyire felforgatja a lakosok erkölcseit, gyengíti a hatóságok iránti tiszteletet, és megsemmisíti a közbizalmat, ha látják, hogy ezek a nyilvánvaló hazugságok, melyek hivatalból állíttatnak elő, közszentesítés által erősíttetnek meg."26 Ha forrásérték szempontjából vizsgáljuk az adókivetés alapjául szolgáló conscriptiókat, megállapíthatjuk, hogy a községi jegyző vagy bíró által készített "házi" összeírások rögzítették legpontosabban az adózó személyek számát és vagyoni helyzetét. De ezek sem "tökéletesek"! A rokonsági és egyéb kapcsolatok ebben az esetben is nagymértékben befolyásolták az adatfelvételt. Az adózás rendjét meghatározó 1772. évi rendelet lényegében 1850-ig érvényben maradt. A császári kormányzat 1851-től vezette be az osztrák mintájú adóztatási eljárást. Az egyenes adókkal föld-, ház-, házbér-, jövedelem-, kereseti adó - a jövedelemforrást, illetve magát a jövedelmet, a közvetett adókkal a só, a cukor, a hús, a dohány, a bor, a sör és a szesz fogyasztását adóztatták, emellett bélyeg és illeték lerovásának kötelezettségével terhelték a jogi és gazdasági ügyleteket. Az egyenes adók kivetésének alapjául a bevallás, illetve a jövedelembecslés szolgált.27