Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)

Az 1986. október 10–11-i levéltári napok előadásai - Takács Péter: A regionális kutatás gondjai

életmód vizsgálatának igy váltak kiváló terepeivé. A történelem azonban komplexebb tudomány a néprajznál. Időben lehatárolatlan, mélységben kiapadhatatlan, és vizsgálódásában a totalitásra törekszik. A történetiró tehát kutatásai során mindjárt a legnehezebb akadályba ütközik: a legritkább esetben találkozik olyan táj régióval, amelyik közigazgatási egységet is képezett volna, gazdasági-, kulturális-, igazszágszolgáltatási- és közigazgatási centrumát is ki tudta volna fejleszteni. A magyarországi régiók tehát történelmi központ ós vonzókörzet nélküli tájegységek a legtöbb esetben. Hagyományos gazdálkodásukkal, a természeti adottságokra épülő szokásaikkal különültek el, és legfeljebb a szomszédos régiókkal kiépített árucsere-kapcsolataikkal hivták fel hajdani korok embereinek a figyelmét magukra, és ezt, ezeket a sajátosságokat tárhatja fel - róluk szólva - a történész is. A polgári nemzetgazdaságba, a nemzeti piac rendszerébe, mint ahogyan a modern közigazgatásba, kulturális felépitményrendszerbe is, legtöbbször éppen önmaguk lényegének a feladása árán tudtak csak asszimilálódni. Másik ilyen hosszabb távon ható régióképző tényező volt Magyarországon a közigazgatási hálózat, a nemesi vármegyerendszer a maga járási tagozódásával, amely a XIII. század derekától-vógétől átfogta Magyarország egész területét. Erdély egyes részein pedig a székek töltötték be ezt a szerepkört. A megyék, a maguk négy-négy járásával - lényegében egy-két területi módosítástól, az igazságszolgáltatási és közigazgatási funkció 1848 után bekövetkezett szétválasztásától, a járások számának gyarapitásátói eltekintve - Trianonig, sőt lényegében napjainkig alapját képezték és képezik Magyarország gazdasági, társadalmi, politikai és közigazgatási tagozódásának. Csakhogy a megyék Mária Terézia uralkodásáig nem szerveződtek sem közigazgatásilag, sem igazságszolgáltatásiig, még kevésbé gazdaságilag centrum, központ köré. Központi szerepkört betöltő székhelyük Mária Terézia uralkodása idején többnyire állandósult, de a XIX. század közepén-végén e központok közül is sok megváltozott, ós csak a modernizálódás, a polgári gazdasági-, társadalmi-, kulturális szerepkörök kibontakozása ós térhódítása tette a megyeszékhelyeket valóságos centrumokká, hogy aztán Trianonnal ujabb zavar keletkezzék ez ujkeletfl regionális tagozódásban