Helytörténeti tanulmányok - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 8. (Nyíregyháza, 1990)

Az 1986. október 10–11-i levéltári napok előadásai - Szabó Ferenc: A megyei közgyűjtemények helye a történetírásban

a forrásjelleget, az uj kutatási eredmény közreadását, s nem általános mondanivalójukat tűzdelték meg szabolcs-szatmári példékkal. Méltatlanság volna a többiekkel szemben a kötetekből egyes szerzőket név szerint kiemelni. Egy esetben mégis indokolt a kivétel: Balogh István esetében. Balogh István forráspubliká­ciói az igazi történész levéltáros munka kiugró példái. Elis­merés illeti a levéltárat Balogh István életmű-bibliográfiájá­nak közreadásáért. A jövő útját keresve meggyőződéssel állithatjuk, hogy a színvonal és témaválasztás tekintetében a Szabolcs-Szatmár Me­gyei Helytörténetirás jó irányt választott. A Megyei Levéltár képes arra, hogy mint szervező erő, forrásbázis és publikációs fórum betöltse szerepót, biztositva önálló arculatának megtar­tását és annak a szükséges mértékű átsugárzását is. Ha a lehe­tőségek, a kívülről nyerhető támogatások alapján sikerülne meg­valósítani azt, hogy egy-három ivnyi, gyorsan elkészülő füze­tekből álló, s évente többször is jelentkező sorozat gazdája is legyen a levéltár, sokoldalú munkájának és szervező funkció­jának hatása még messzebbre gyűrűzne. E fürge füzetsorozat tó­máit maguk a testesebb kötetek kínálják, másfelől közéjük le­hetne sorolni azokat az értékes módszertani témájú vagy segéd­let jellegű publikációkat, amelyek eddig is készültek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom