Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Adattár - Gyarmathy Zsigmond: Hársfalvi Péter (1928–1985)

kola történelem tanszékének és egyben haláláig annak tanszékvezetője, kétszer főigazgató-helyettese is volt. 1973-ban a megyei levéltár új helyre, kedvezőbb feltételek közé köl­tözött. Akkor ezt írta Hársfalvi Péter a Szabolcs-Szatmári Szemlében: „A Jósa András Múzeummal testvéri közösségben, • egy fedél alatt kapott helyet a Szabolcs-Szatmár me­gyei Levéltár. Ennek a nem kevésbé patinás és fon­tos tudományos intézménynek az életét, munkáját talán kevesebben ismerik, mint a múzeumét, hiszen az nincsen annyira látványos, nem annyira változa­tos a gyűjteménye, hogy tömegeket lehetne vele mozgatni. A levéltári gyűjtemény ugyanakkor a. ma­ga egyediségében értékesebb ós p^ol hatatlmetöb,. mint egy múzeumi tárgy. H&.aj&jfea. S&aátnáfc ro^g^ei jegyzőkönyvek, amelyek Köl'csey- működését- őrzik, megsemmisülnek, semmiféle módon nem pótolhatók. Ugyanígy vagyunk mondjuk az 1919. évi szabolcsi direktórium irataival, vagy az első szabolcs-szatmá­ri nemzeti bizottságok, földigénylő bizottságok doku­mentumaival. És nekünk az a feladatunk, hogy e követelményeket figyelembe vegyük, s mindkét nagy múltú és fontos intézményünk minél jobban meg tudjon azoknak felelni." Amikor Hársfalvi Péter átvette a levéltár vezetését felélénkült a me­gyei levéltári élet. Különösen a hatvanas évek elején (1962) sikerült az in­tézménynek a megye közművelődési és tudományos életébe bekapcsolód­nia, egyúttal ettől az időtől kezdett a levéltár e területek egyik erjesztő műhelyévé válni. A megyében akkor bontakozott ki a Hazafias Népfront támogatásával a honismereti mozgalom. Hársfalvi Péter volt éveken át, 1976-ig a HNF Honismereti Bizottságának az elnöke, mint ilyen koordinál­ta és segítette Nyíregyházán a Honismereti akadémiák szervezését. Különösen 1963-ban volt termékeny Hársfalvi Péter levéltári publi­kációs tevékenysége: a Jósa András Múzeum Évkönyvében, az Alföld c. folyóirat hasábjain, az Agrártörténeti Szemlében jelentek meg értékes ta­nulmányai. Akkor készült Szabó István debreceni professzor gyűjteményes kötete: itt jelent meg Hársfalvi Péter emlékezetes dolgozata a paraszti bir­tok védelméről. A levéltári kutatómunkája alapozta meg 1971-ben megjelent történeti olvasókönyvét, a legsajátosabb levéltári kiadványi műfajban levéltári do-

Next

/
Oldalképek
Tartalom