Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)

Adattár - Gyarmathy Zsigmond: Adalékok a dzsentri életképhez. Olchváry Pál naplója. 1922. jan. 1-től 1938. dec. 31-ig.

szék nagybáljára főrendezőnek választottak — 200 Koronáért, t.i. ennyit kell fizetni. Laczi öcsém 65 Debrecenben bálozik s a erősen támadja az ébredők ne­vében Balthazár püspököt 66 egyik legújabb hazafiatlan beszéde miatt. A bírói értekezlet közölte véleményét, a régi munkapárt, újabban középpárt hívei csatlakoztak Bethlen egységes pártjához, ahol hír szerint Gömbös fogja vezetni a választásokat. Ujfalussy Dezső is belépett, így ha akar, újra fő­ispán lehet. Ügy hallom, mandátumra pályázik. Ha anyagi viszonyaim en­gednék, nekem is mozogni kellene, de a főszolgabírói állást most csupa nagyravágyásból nem ésszerű otthagyni. Hiszen lakást se tudnók kapni, már pedig itt ez a 6 szobás kitűnő lakás és 3 holdas belsőség ma igazán megfizethetetlen. Így tehát várok és olvasgatok. Február 26-án ebédre Kótajba mentem. Bridgeztünk Berta-nénivel. 67 Másnap is ott maradtam, ebédre jött Kausay Ödön kollegám. Délután nagy sétát tettünk, megnéztük a nagy hófúvást a vasúti sínek mellett. Február 28-án a délutáni vonattal bementünk Nyíregyházára a vitézi szék báljára. A gyönyörűen díszített teremben — a Koronában — 80 pár táncolt. Igen jól mulattunk reggel 5-ig, megtáncoltattam jó ismerőseimet, Zulimat, 68 Nozdrovitzky Lacinét, Okolicsányi Lajosnét és Gencsy Károly­nét. 69 Sok szép toilette volt, megmaradt az agarász bálról. Br. Molnár Vik­torné 70 és Jármy Menyusné 71 voltak legszebben kiöltözve, arannyal hím­zett és csipkével díszített fekete selyem ruhában. Másnap délben haza­jöttem. Ma, március 2-án még minden hó alatt van, de erősen olvad. Nagy sétát tettem Gy.-vel. A választásokra már beszélnek jelöltekről. Nyír-Bátorba Gömbit (Erdőhegyi Lajoskát), Kemecsére Mikecz Ödönt, Nagykállóba vagy Nyíregyházára Ujfalussy Dezsőt emlegetik. Ha az én járásom külön képvi­selőt kapna, az alispán szeretné, ha én lépnék fel, de jó állásomat egy nem­zetgyűlési képviselőséggel felcserélni hajlandó nem vagyok. Főispánnak Kállay Miczát és br. Feilitzsch Bertholdot jósolgatják. 72 Az árakra jellemzők a következő adatok. Ma hozattam Nyíregyházáról 3 kgr. kávét 1200 Koronáért, 5 kg. rizst 300, 6 kg kását 216, 2 kg borsót 144 és 1 kg porcukrot 108 Koronáért. Gáván egy mázsa burgonya ára 1200 Korona, egy mázsa széna 1000 Korona. Március 3—5. A szokásos egyformaság. Ködös, rossz idő, 5-én eső. Vettem 10 kgr. süvegcukrot 110 Koronájával. Utasítást kaptam csendőrtoborzásra. Március 6-án az alispán képviseletében vízügyi tárgyaláson voltam Vat­65. Olchváry László. 66. Dr. Balthazar Dezső (1871—1936). 67. Isaák Elemérné, Berta néni. 68. Jármy Menyhértné, szül. Isaák Zulima. A dátumot továbbiakban nem emelte ki. 69. Nozdrovitzky László dögei földbirtokos, Okolicsányi Lajos tiszaberceli földbirtokos és Gencsey Károly kislétai (nyírmihálydi) földbirtokos neje. 70. Szül. Dessewffy Virginia. 71. Isaák Zulima. 72. Kállay Miklós és báró Feilitzsch Berthold, volt szabolcsi főispán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom