Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 5–6. (Nyíregyháza, 1985)
Művelődéstörténeti tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza örténetéhez - Szabó József: Nyíregyháza küzdelme az óvodáért a reformkorban
kisdedóvó pártoló egylet létesítését, melynek tagjai „nemcsak buzdítok és terjesztők, de gondnokai is volnának az óvodának". A 12 tagból álló óvodai választmányt szerinte „olly tudományos és értelmes férfiakból kell kiválasztani, kiknek a nevelés ügye igazán a szivökön fekszik". A szervezés demokratizmusával kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „Hogy e fontos tárgy kivitele előtt semmi zúgolódás, semmi ellenszegülés a köznép közt ne támadjon, de hogy az arra önkényt hajoljon és azt elősegítse — czélirányos volna őt e felől értelmesen s szívre hatólag értesíteni, mi egykét lelkes templomi beszédek által talán elérendő." Az ügy minden szempontból való helyes megvalósulása érdekében pedig szükségesnek tartja, „ha a Nemes Város Közönsége, egy a tolnai intézetet megszemlélendő küldöttséget küldene, melly egy úttal a pesti és budai illynemű intézeteket megszemlélné". Jelzi, hogy amennyiben igény mutatkozik, „hiteles kútfőkből" szívesen közölne óvodai szabályzatot, „nevelési rendszert", tanulmányi rendet, melyekből mindenki alaposan megismerhetné e nemes törekvést. A jövő perspektívája pedig a következőkben kap hangot: „Városunkat és megyénket egyaránt boldogító vállalat volna, ha városbéli kisdedóvó intézeten kívül még egy megyei mintapéldányintézet is létesülhetne a megye kebelén, hol megyénk népesebb helyiségei számára kisdedóvók neveltetnének. Nyíregyháza e végre is a legczélirányosabb, mint hogy a kisdedek száma olly roppant, hogy azokat különben is egy intézet bé nem fogadhatná. — Egy illyen megyei s Nyíregyházán felállítandó példány intézetről a megye lelkes Karai és Rendéi gondoskodnának." 14 A megyei mintapéldányintézet ilyetén való tervét a szabolcsi óvodai pedagógusképzés első emlékeként tarthatjuk számon, melyben az 1836 előtti európai óvóképzési állapotok tükröződnek vissza, amikor is egyes óvodákban képezték a leendő óvókat, akik többnyire férfiak voltak. A kinevezett bizottság a tervezetet gondosan tanulmányozta, s írásban véleményezte. Az mindnyájuk nagy elismerését váltotta ki, s kérték a szerzőt, munkáját helyezze el a levéltárban, hogy ott a „Választott Közönség" is tanulmányozhassa. Az anyagiak előteremtésére vonatkozó részen kívül változtatás nélkül elfogadták. A bizottság szerint az óvoda létesítéséhez és fenntartásához szükséges pénzösszeg előteremtése adóztatás révén jogilag nem indokolható, s „Mivel az intézetet minél szélesebb lakossággal kell megkedveltetni, ezért létesítéséből minden kényszerítő ok kizárassék." Legfontosabb feladat viszont a felállításához szükséges pénz, vagyis a meglévő 8900 váltóforint további szaporítása. Ezért az alábbi tőkegyarapítási lehetőségek foganatosítását javasolják. A városnak minden puszta földje adassék bérbe, s az eddig szokásos bérletet holdanként két váltóforinttal emeljék, s azt a kiosztás alkalmával azonnal szedjék be. — A „Czugos Társaság" is szólíttassék fel segedelem adására az intézet ja-