Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Adattár - Lekli Béla: Napkor község a XVIII. században és a XIX. század elején (II. rész)

forrásokból(42) tudjuk, hogy a XVIII. század második felében, a XIX. század első felében, a Kállayakon kívül már valóban több földbirtokos család van a faluban (Jósa, Récsey, Oroszy, Mattyasovszky). Nem tudjuk meg Jósikától azt sem, hogy Napkor ebben az időben soknemzetiségű település, ahol kb. a lakosság fele sváb, sok a magyar, de vannak ruszinok és oláhok is. Csupán egy-egy megjegyzés utal a falu soknemzetiségi jellegére. („Volt ezidőben egy vén német szakácsom, ki nagy vadász volt."(43) Récsy Gábor nevű panyolai ispánja „igen vakmerő oláh ember"(44) volt. A panyolai oláh ember napkori alkalmazása jól mutatja azt is, hogy a földesurak birtokain hogyan keveredik a lakosság!) Nem gondolhatjuk itt azt, hogy a soknemzetiségű Erdély szülötte Jósikának nem lehet feltűnő egy falu nemzetiségi jellege. Hiszen Jósika nem egy helyen — éspedig hazafias lelkesedéssel — beszél Szabolcs „magyaros" voltáról. Bizonyára a mű tartalmára és szerkezetére vonatkozó tudatos írói elv alapján mellőzi az e tárgyra vonatkozó fejtegetéseket is. Nem tudjuk meg azt sem, hogy Napkor lélekszáma ebben az időben már az ezret is felülmúlja. Nem tudunk meg semmit a falu nem nemes társadalmának leletéről sem. Pedig a kb. 40—50 túlnyomórészt sváb telkesjobbágy család mellett a zsellér, nincstelen és egyéb családok száma a 200-at is meghaladja. Ez a dolog azért is sajnálatos, mert Jósika erdélyi birtokán élő jobbágyainak helyzetéről igen fontos dolgokat tudunk meg. Jósika már az 1820-as években jelentős földesúri terheket enged el, 1847-ben pedig teljesen megszünteti az úrbéri tartozásokat. A konzervatív Kállay Leó és a haladó szemléletű Jósika Miklós közti nagy különbségre — a magyar arisztokrácia belső ellentéteire — egy furcsa esemény világít rá a legjobban. Jósika Miklós 1824-ben újjáépíti egy leégett erdélyi faluját, Branyicskát. A csinos falu megtetszik apósának és arra kéri Jósikát, hogy cserélje el napkori birtokáért Branyicskát. Jósika azzal a feltétellel egyezik bele a cserébe, hogy amit a „népnek terheikből elengedett, az elengedve marad",(45) s ha megunja Napkort, visszamehet Branyicskára. Azonban még egy év sem telt el, az öregúr „meg akarta szüntetni az engedményezéseket, s az embereket a régi tartozások teljesítésére szorítani. Ebből aztán kérelemlevelek, panaszok, recriminációk keletkeztek, minek vége az volt, hogy az öregurat komolyan felszólítottam, hogy méltóztassék visszatérni Napkorra."(46) A Kállayak azonban negyedszázaddal később sem hajlandók az önmagát túlélt, embertelen jobbágy földesúri viszonyon változtatni. Mint később látni fogjuk, még a jobbágyterhek törvényes megszüntetése után 1850-ben is, katonai erőszakkal szeretnék az úrbéri tartozásokat behajtani Napkoron. Szerencsére, a társadalmi haladásra a Kállayaknál egy kicsivel nagyobb figyel-