Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)
Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - László Géza: Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék népházügye a Horthy-korszakban
lentés szerint az említett pénzintézetnek addig 890 879,— P elszámolandó hitelt bocsátott rendelkezésére.(60) A Földhitelintézetek Szövetsége az általa nyújtott kölcsönök után befolyt tőketörlesztési összegeket és folyószámla kamatokat további népházak létesítéséhez tartalékolta.(61) A pénzintézet félévenként, minden év június 30-án és december 31-én öszszesítette a be- és kifizetéseket, és az egyenleg állását jelentette az FMnek. Ugyanilyen időközönként kimutatást készített a népházépítési kölcsönökben fennálló hátralékokról is.(62) Az FM rendelkezésére bocsátott összegből az igények teljes kielégítésére nem volt lehetőség. A teljesíthető kérelmek számát még tovább csökkentette, hogy költségkeretének csak egy részét adhatta ki új népházak létesítéséhez, mert másik hányadát a már felépültek kamatterheinek enyhítésére, vagy a korábbi kölcsönök segéllyé való átváltoztatására kellett fordítania.(63) Ezt igazolja az FM 1939. IV. 24-én kelt levele a pénzügyminiszterhez, amelyben a kövexkezőket írja: „a folyó költségvetési évben a rendelkezésemre bocsátott 160 000,— P-t kitevő költségvetési hitelnek csak mintegy fele volt új népházak létesítésére fordítható, s az említett öszszegnek kb. másik fele részét az önhibájukon kívül anyagi válsággal küszködő néphazérdekeltségek szanálására kellett fordítani."(64) A fenti problémák enyhítésére az FM éveken keresztül hiteltúllépésekért folyamodott a pénzügyminiszterhez, majd a Minisztertanácshoz, amelyet legtöbbször meg is kapott.(65) Ezt csak oly módon engedélyezték, ha egy másik rovaton ugyanilyen összeget megtakarított. Mielőtt az FM a népházérdekeltségek kölcsön és segélykérelmeit elbírálta volna, az illető vármegye főispánja útján tájékozódott az alábbiakról : — lesz-e mód arra, hogy a népház a közeljövőben felépüljön; — az érdekeltségnek milyen értékben, mennyi építkezési anyag és más hozzájárulás áll rendelkezésére; — mennyi a telek hatósági tanúsítvánnyal igazolt értéke; — mennyi államsegély kellene a népház felépítéséhez; — államkölcsön esetén annak visszafizetése biztosított-e.(66) Továbbá kérte, hogy készíttessen a kérelmező községekkel építési tervet és részletes költségvetést. Közölje velük, hogy csak gazdasági foglalkozású kisexistenciák gazdasági és kulturális érdekeit előmozdító népházak létesítéséhez nyújt támogatást. Ezt az állami segítséget csak akkor adja, ha a kérelmező népházérdekeltség, az alábbi kitételek teljesítésére kötelezettséget vállal: a) ,,ha a gazdasági népház létesítési költségeinek legalább 60 szá-