Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári évkönyv 3–4. (Nyíregyháza, 1982)

Tanulmányok Szabolcs-Szatmár megye és Nyíregyháza történetéhez - Horváth Sándor: (Nyíregyházi) Ságvári-telepi krónika (1914-től)

munka nem adódott, elemi létszükségletüket úgy próbálták biztosítani, ahogy tudták — „szerezték." Sokuk maradék emberi tartását az alkohol rombolta szét. A telepi lakosság túlnyomó részét azonban vasutas, postás és egyéb kisebb beosztású közalkalmazotti rétegek alkották. Ezeket a közállapotok rendezetlensége mindennapi munkavégzésükben, biztonságukban is veszélyeztette. A rend fenntartásához azonban a telepen hiányzott a rendőr, a rendőr-őrszoba, és a telep egyetlen utcájában sem égett éjszaka villanykörte sem. Szilágyi József 27 társa a polgármestertől kért segítséget: „Tisztelettel alulírottak, mindannyian Friedmann-telepi lakosok, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk a Nagyságos Polgármester Űrhöz, méltóztassék a Friedmann-telepen lévő utcakereszteződéseknél legalább egy-egy villanykörtét felszereltetni." A kérést azonban a polgármester elutasította, mivel a városi mérnöki hivatal jelentése szerint „12 darab féléjjeles lámpa beszerelése a telepre 930 pengőbe kerülne. S addig, amíg a város belterületén minden utcai oszlopon lámpa nem ég, nem lehet külterületet világítani. Egyébként is a költségvetésben lámpák felszerelésére 180 pengő áll rendelkezésre."(25) A munkanélküliség, pénztelenség azok életét is fenyegette, akiknek sikerült a telepen saját portát teremteni. Barzó János, aki a frontról tért haza, és előbb a barakkokban húzódott meg, 1928-ban a Rozsnyó utcán egy kis házat épített, a nehéz évekről így mesélt: „Súlyos volt a helyzetem, nem bírtam fizetni. Építőmunkás voltam, de nem dolgoztam. Jött az öreg (Friedmann Sélig) meg a fia is, hogy Barzó bácsi fizetni kéne. — Nem bírok. Azt mondja nekem az öreg Sélig: Nekem volna 15 házam. Ott sok kőművesmunka van. Fiam! Egyezzünk meg! A felét készpénzben kifizetem, a felét meg levonom telekre. Hovacsek bácsi — itt az első sorban, a Prága utcában — volt a segédmunkásom. Ketten mentünk el. Nekem 661 pengőbe került a telek. Én az egész nyáron dolgoztam nála. Hol a Szabolcs szállónál, hol — ahol most a szabadtéri színpad van — az összes házainál. Volt olyan hét, hogy patkánylyukakat tömtünk üveggel meg cementtel. Mert rengeteg patkány volt. "Úgyhogy le is dolgoztam neki a házhelyet. Rosszul nem jártam vele, mert akkor idekint az órabér 40 fillér volt, nekem meg 80 fillér órabért fizetett (De a felét azonnal le is vonta telekárra!!! — H. S.). Arra kért, hogy „mesterkém" csak úgy csinálja, ahogyan én magyarázom magának. Az öreg nagyon értett az építkezéshez...